Évtizedeken át őrizte a Beatles legkényesebb titkait a zenekar hű titkárnője
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Freda titka
1965 fordulópont volt a zenekar életében. Epstein elhatározta, hogy Londonba teszi át az együttes székhelyét, Fredát azonban édesapja nem engedte, és a lány eleget is tett a kérésnek. Ezért beadta a felmondását, a menedzser azt azonban nem fogadta el, így Freda Liverpoolból intézte a banda ügyeit. A bomlás jelei azonban ekkor már felfedezhetők voltak a zenekar körül, Epstein 1967 augusztusában, gyógyszer- és alkohol-túladagolás miatt bekövetkezett halála pedig különösen romboló hatással volt a tagokra.
A Beatles feloszlásáért sokan még ma is Yoko Onót okolják, Freda szerint azonban a fiúk között már korábban megbomlott az addig tökéletes összhang. Paul McCartney és John Lennon megpróbálták egyben tartani a csapatot, de akkor már mindenki a maga érdekeit nézte, mindenkinek megvolt a maga szólista terve – természetesen nekik is.
A 60-as évek végén, a Beatles szétesésével egy időben Freda is családos ember lett, így voltaképpen nem élte meg tragédiaként a tagok szétszéledését. Úgy vélte, a legjobb időszakot a kezdetek jelentették: amikor a fiúk felkerültek a slágerlistára és először jártak Amerikában.
1972-ben bejelentette, hogy nem vezeti tovább a rajongói klubot, ennek ellenére még éveken át válaszolt a rajongók leveleire. Miután 1970-ben a banda felosztott, az általa az évek során összegyűjtött emléktárgyak többségét elajándékozta a rajongóknak – neki mindössze négy doboza maradt, amelyek javarészt az általa szerkesztett Beatles-havimagazinokkal vannak tele.
Freda hosszú évtizedekig nem osztotta meg senkivel, ki volt ő valójában. A munkahelyén is csak néhányan tudtak arról, hogy kiknek dolgozott a hatvanas években. Saját bevallása szerint meglehetősen prózai okokból hallgatott évekig. Úgy gondolta, senki sem lett volna kíváncsi egy titkárnő történetére.
Ennél persze nyilvánvalóan többről van szó, mivel többször kapacitálták rá, hogy írja meg könyvben, amit az együttesről tud. Mindig lojális maradt azonban a zenekarhoz, és sohasem adott ki belső információkat a sajtónak, annak ellenére, hogy finoman szólva is lett volna rá igény.
Végül lánya ösztönzésére belement abba, hogy felidézze a történetet. Magnóra mondta a sztorit, hogy unokája is megismerhesse, milyen élete volt nagyanyjának fiatal korában. Ryan White amerikai rendező 2013-ban szerzett tudomást a történetről, amelyből végül egy interneten indított gyűjtésnek (amelyen közel 60 ezer font gyűlt össze) dokumentumfilmet forgatott. A Good Ol’ Freda című dokumentumfilm (a címet a Beatles egy, a rajongói klubnak szánt 1963-as karácsonyi felvételéből vették) óriási siker lett, a texasi Austinban rendezett amerikai premieren öt perces álló tapssal jutalmazták az alkotást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.