Évtizedeken át őrizte a Beatles legkényesebb titkait a zenekar hű titkárnője
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Egyszerre a zenekar nővére és lánya
Freda egyik fő feladata a zenekar rajongói klubja ügyeinek intézése volt, amelyet otthonról menedzselt, ám mivel az együttes második kislemeze, a Please Please Me megjelenése után már naponta több száz levél érkezett a címére, amelyet édesapja is szóvá tett, lépni kellett.
Brian Epstein a NEMS hatalmas áruházában és irodaházában található irodája mögötti raktárból alakította ki azt a helyiséget, ahonnan Freda az elkövetkező években a titkárnői teendők mellett a rajongók ügyeinek intézését is ellátta. Nála mindössze tíz évvel idősebb főnöke ismert volt éles kirohanásairól, ám Freda általában remekül kezelte a dühkitöréseket, amelyeket a menedzser számos esetben megnyilvánuló nagylelkűsége egyébként is ellensúlyozott.
A titkárnő páholyból nézhette végig a Beatles világhírű zenekarrá válásának egyik kulcsmozzanatát, az 1962 októberében Liverpool legnagyobb színházában, az Empire-ben adott koncertet. Az együttes csak beugrott az eredeti fellépő helyett egy Little Richard-koncerten, ám Freda ekkor már úgy gondolta: kedvencei ezzel elindulnak a siker útján.
És 1963 valóban az áttörés éve volt. A januárban megjelenő, már említett Please Please Me mindössze egyetlen londoni slágerlistán nem került az első helyre. A Record Retailer „mindössze” a második pozícióra tartotta érdemesnek a dalt.
Eközben Freda megkérdőjelezhetetlenül a Beatles-család tagja lett. Az együttes tagjai – ahogy Paul McCartney mostohaanyja fogalmazott – a testvérüknek, családjaik pedig a lányuknak tekintették a szeretni való titkárnőt. Órákat tudott beszélgetni Ringo Starr édesanyjával, akivel különösen jóban volt, de remek kapcsolatot ápolt például Paul McCartney édesapjával is.
Freda szerint a hírnevet a legjobban a Harrison család élvezte. A Beatles szólógitárosának édesanyja, Louise gyakran még otthonában is fogadott rajongókat, édesapja, Harold pedig táncolni tanította a titkárnőt. Nem véletlen tehát, hogy Freda a Beatles rajongói újságjába úgy szedte össze a híreket, hogy a családoktól tájékozódott, ügyelve persze arra, hogy az éppen aktuális cikkek ne vájkáljanak mélyen a tagok magánéletében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap