Esélye sem volt Hongkong védőinek a lehengerlő japán invázióval szemben
2023. február 17. 08:58 Múlt-kor
Korábban
Megadások és menekülések
A Hongkongért folyó csata utolsó szakasza 1941. december 18-ának éjjelén vette kezdetét, amikor három japán ezred szállt partra a szigeten, Maltby pedig ellenük vezényelte két megmaradt gyalogos dandárját. December 19-én heves harcok során a japánoknak sikerült két részre szakítaniuk a brit erőket, akiknek ezután már nem sikerült újabb egységes védelmi vonalat létrehozniuk. Az HMS Ternt a Deep Water-öbölben a személyzete elsüllyesztette (lehetséges, hogy egy tévesen leadott jelzés okán), december 21-én pedig az eddigre már 60 zuhanóbombázó-támadást túlélt Cicala is a hullámok alá merült.
Japán katonák ünnepelnek egy elfoglalt brit tüzérségi állásban
Ahogy a japánok a sziget egyre nagyobb részét vonták ellenőrzésük alá, a brit csapatok a létfontosságú víztározókat is elvesztették. A megmaradt egységek 18 napi harc után, 1941. karácsony napján a Peninsula Hotelben tartott ceremónia keretében adták meg magukat. Ezen a napon süllyesztették el az utolsó ágyúnaszádot, az 1934-ben épült HMS Robint is.
Eközben a sziget délnyugati részén fekvő Aberdeen-öbölből a 2. torpedóflottilla öt épségben maradt hajója vakmerő menekülési kísérletre készült: miután Mark Young kormányzó hivatalosan is átadta a gyarmatot a japánoknak, létfontosságú volt, hogy a kulcsfontosságú katonai, hírszerzési és kormányzati vezetők ne kerüljenek az ellenség fogságába.
A haderő kötelékéből 15 tiszt és 35 katona gyűlt össze a torpedónaszádoknál, továbbá három SOE-s hírszerzőtiszt, néhány fontos civil tisztviselő, valamint a Kuomintang flottájának négy kapcsolattartó tisztje, akik a féllábú Csan Csak admirális vezetése alatt álltak. Indulás után a menekülő torpedónaszádokra a japánok tüzet nyitottak, a szökni igyekvők közül hárman életüket vesztették, egy ember pedig fogságba esett.
Japán csapatok megadják magukat a visszatérő briteknek, 1945. augusztus 30.
Ugyanezen idő tájt a találékony Hugh Montague fregattkapitány két másik tiszttel és négy tengerésszel sikeresen elkötött egy vontatóhajót, és a torpedónaszádok után indult. Végül a menekülő hajók mind eljutottak Kuangtung tartomány Hongkongtól délre eső partszakaszához, ahol a torpedónaszádokat elsüllyesztették. Csan admirális közbenjárásával a britek egy nem veszélytelen útvonalon eljutottak a szárazföldön át a továbbra is a fennhatóságuk alatt lévő Burmába, ahonnan aztán Nagy-Britanniába szállították őket. Fogságba esett társaik nem jártak ennyire jól: rájuk az éveken át tartó brutális bánásmód várt, amelyet sokan nem éltek túl.
A brit hajók csak 1945-ben, Japán vereségével tértek vissza Hongkongba, ahol új, modern haditengerészeti bázis épült. Ahogy a világháborút követő évtizedekben London fokozatosan feladta gyarmatait, a Royal Navy távol-keleti jelenléte egyre inkább itt összpontosult, egészen addig, amíg az utolsó brit hajó 1997-ben el nem hagyta a kikötőt, és az egykori koronagyarmat át nem került a Kínai Népköztársaság felügyelete alá. A brit flotta egykori bázisa ma a Népi Felszabadító Hadsereg fő laktanyájaként üzemel a hongkongi „különleges közigazgatási területen”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap