Elrablója szerint Olaszországot illette meg a Louvre-ban található Mona Lisa
2024. augusztus 21. 20:20 Kanyó Ferenc
Korábban
Olasz festményt olasz falra!
1913. november 29-én Alfredo Geri firenzei műkincsforgalmazó levelet kapott egy Leonardi Vincenzo nevű alaktól, aki jelezte, hogy hajlandó Olaszországba juttatni a festményt. A kereskedő megmutatta a levelet az Uffizi képtár direktorának, Giovanni Pogginak, és mivel ő meg akarta nézni a képet, Geri megegyezett a költségei megtérítéséért ötszázezer lírát kérő Vincenzóval.
Egy dupla fenekű kofferben a Mona Lisa el is jutott Firenzébe. Poggi és Geri a képen látható törésvonalak alapján megállapította, hogy valóban eredeti a kép – értesítették a rendőrséget.
A hatóságok azonnal letartóztatták a férfit, akiről kiderült, hogy eredetileg Vincenzo Peruggiának hívják, 1908-ban költözött Párizsba, ahol szobafestőként, valamint üvegezőként dolgozott. Később a Louvre is alkalmazta, sőt ő maga készítette a Mona Lisa üvegkeretét.
1911. augusztus 20-án este Peruggia az alkalmazottak fehér munkaköpenyében jelent meg a múzeumban. Elbújt a raktárban, majd amikor kiürült a múzeum, a műalkotást a köpenye alá tette.
Vincenzo Peruggia 1909-ben
Az őrség akkoriban mindössze egyetlen idős veteránt jelentett, aki végigcaplatott az épületen, így nem vette őt észre. Másnap délelőtt a munkaköpenye alá rejtve akarta kijuttatni a festményt az épületből, de a korábban kinézett menekülőutat biztosító ajtót zárva találta.
Egy csavarhúzó segítségével a kilincset leszerelte, ám ekkor egy Sauvet nevű vízvezeték-szerelő tévedt arra. Bár az épületben addigra már sejtették, hogy rablás történt, erről a szerelő még nem tudott, és Peruggia kérésére előzékenyen kiengedte az ajtón a saját kulcsával.
A rendőrség ugyan korábban begyűjtötte Peruggia ujjlenyomatát, de csak a jobb kezéről, a Mona Lisa ellopása után viszont csak a bal kezéről származó ujjlenyomatot találtak. A vízvezeték-szerelőt is kikérdezték, de nem tudta azonosítani a Louvre alkalmazottainak fényképéről az elkövetőt. Peruggiát a lakásán felkeresték a hatóságok, ám alibit igazolt a rablás idejére.
Az olasz sajtó természetesen hősként és hazafiként ünnepelte a rablót, aki többször kijelentette, hogy azért lopta el a képet, hogy visszajuttassa Olaszországnak, ahonnan Napóleon rabolta el. A lakásán lefoglalt levelei azonban másról árulkodtak: arról, hogy elsősorban pénzt akart szerezni.
A bíróság egy év szabadságvesztésre ítélte, ebból azonban csupán hat hónapot ült le. Peruggia később Pietróra változtatta a nevét, és a korábbi szakmáját folytatva Párizsban telepedett le. 1925-ben halt meg Franciaországban. (Néhányan tévedésből egy névrokona 1947-es halálhírét szokták feltüntetni).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.