Az életével fizetett Tisza István Magyarország első világháborús veszteségeiért
2021. április 22. 14:12 Csernus Szilveszter
Korábban
A vég kezdete
Katonailag a világháború már 1918 augusztusában eldőlt. A nyugati front összeomlani látszott a milliós amerikai hadsereg támadása nyomán.
A Balkánon gyülekező angol-francia-olasz-szerb antanthaderő is támadásba lendült, Burián István közös külügyminiszter békejavaslatát pedig elutasították a nyugatiak. Szeptember 25-én Bulgária fegyverszünetet kért, 27-én az osztrák birodalomfél pedig készen állt államuk belső átalakítására.
Október 4-én világossá vált Woodrow Wilson amerikai elnök viszontválaszából, amelyet Wekerle miniszterelnöknek küldött, hogy a szövetséges hatalmak nem a Monarchiával, hanem annak utódaival tervezik a békerendezést.
Tisza ekkor még hitte, hogy lehetséges Magyarország integritásának fenntartása a status quo alapján, míg az antantbarát Károlyiék ezt csak a demokratikus átalakulással látták lehetségesnek. Tiszának ellenben régi meggyőződése volt, hogy az általános választójog veszéllyel jár.
Október 16-án Károly mint osztrák császár bejelentette Ausztria föderális állammá alakítását, ami ekkor már nem volt elég a cseh, olasz, és lengyel nemzetiségeknek. Wekerle és Burián közbenjárására a császár leszögezte, hogy ez nem érinti a magyar Szent Korona országait.
Magyar részről a kormány és a parlament így megdőlni látta az 1867-es alapokat és kimondta a szimpla perszonáluniót, azaz a dualizmussal való szakítást Ausztriával.
Ám ez inkább a jobb békefeltételek kieszközlése, mint a közjogi kérdés megoldása végett történt. Ezen a napon egyébként Tisza életét egy csütörtököt mondott fegyver mentette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap