Egy embermentő hős állt a kistarcsai internálótábor élén

Zsidó fogvatartottak Kistarcsán 1944-ben (Kép forrása: Fortepan / Fortepan)

Szekér Nóra: Vasdényey István, a kistarcsai táborparancsnok embermentő tevékenysége című tanulmánya a Betekintő folyóirat 13. évf. 1. számában jelent meg, és erre a linkre kattintva teljes egészében olvasható.

A háború alatti embermentés egy izgalmas, ugyanakkor kevésbé ismert fejezetébe enged betekintést ez a néhány sor. Vasdényey 1942 júniusától 1944 novemberéig volt a kistarcsai kisegítő toloncház parancsnoka. Ebben a minőségében mindent megtett azért, hogy a német megszállás alatt a táborba internált zsidók a lehető legemberségesebb körülmények között éljenek, sőt azt is megpróbálta megakadályozni, hogy Eichmann különítményesei a tábor lakóit deportálják.

Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült. Vasdényey Istvánt 1969-ben tüntették ki a Jad Vasem – Világ Igaza címmel. Bálint Ákos György, aki édesapjával együtt raboskodott a táborban, egy teljes visszaemlékezés-kötetet szentelt a táborparancsnok emlékének, Sziget a mérgezett tengerben címmel.

Az utolsó találkozás története sokat elárul Vasdényey Istvánról: „1945 tavaszán már barátságos meleg idő volt, amikor Vasdényey István meglátogatta apámat. […] Azzal köszönt be hozzánk, hogy tiszteletét szeretné kifejezni a volt foglyok iránt. Talán két órát beszélgettünk. […] Azt hiszem, hogy ez a látogatás rendkívüli esemény volt. Nem hallottam, nem tudok hasonló esetről, hogy egy koncentrációs tábor parancsnoka vette volna a fáradságot és a bátorságot, hogy a volt foglyait meglátogassa.”

Valóban, nem sok olyan zsidómentő táborparancsnokot tart számon a történetírás, mint Vasdényey István, aki számára a parancsnoki megbízatás elsősorban az emberek mentésének lehetőségét jelentette.

Vasdényey István életútja a kistarcsai táborparancsnokságig

Vasdényey István 1895. augusztus 31-én született a Bács-Bodrog vármegyei Bajsán. Édesapja 1900-től a rendőrség bejelentési hivatalának vezetőjeként dolgozott Újvidéken, így a család is beköltözött a városba. A gyermek István négy kisebb testvérével együtt már itt nőtt fel. 1913-ban az Újvidéki Királyi Katolikus Főgimnáziumban tett érettségije után a fiumei kiviteli akadémián kezdte meg a tanulmányait. A háború azonban közbeszólt. 1915 októberében bevonult katonának. A hídépítési 4. páncélos hadosztálynál teljesített szolgálatot, ahol egy éven belül megsebesült, és mint 25%-os rokkantat elbocsátottak.

A munkástelep 1921-ben. Ennek az átalakítása során jön majd létre az internálótábor. (Kép forrása: wikipédia / A munkástelep 1921-ben / CC BY-SA 4.0)

A frontról édesapja nem tért haza, 1916-tól a hattagú családot ő tartotta el, így a tanulmányait nem folytathatta. Újsóvé község jegyzői irodájában helyezkedett el, mint ideiglenes jegyzőgyakornok. 1918 januárjában állást kapott Budapesten a határrendőrségnél felügyelői beosztásban, majd az év júniusában a Közélelmezési Minisztérium rendészeti osztályára helyezték. Itt közvetlenül az Országos Közélelmezési Hivatal nyomozóosztálya vezetőjének, dr. Dietz Károlynak az irányítása alá került, akit az őszirózsás forradalom alatt (1918. október 31-től 1919. március 21-ig) Budapest rendőrfőkapitányává neveznek majd ki.

Dietz – aki 1934 és 1939 között a világbajnokságon 2. helyezést elért magyar futballválogatott szövetségi kapitánya is volt – és Vasdényey között jó viszony alakult ki, a kapcsolatot egymással a későbbiekben is tartották. Vasdényey a Tanácsköztársaság bukása után a határrendőrség állományából az újonnan felállított államrendőrséghez került, mint rendőrfelügyelő.

1927-ig először a hajóforgalom ellenőrző parancsnokságánál, majd a nemzetközi vonatforgalom ellenőrzésénél teljesített szolgálatot. 1942 júniusáig, amíg meg nem kapta a kistarcsai táborparancsnoki kinevezését, számos vidéki kapitányságon dolgozott. Kistarcsa előtti utolsó beosztása a garanyi menekülttábor parancsnoki tisztsége volt, ahova a politikai és egyéb okokból internáltak mellett menekülteket – zsidókat és nem zsidókat vegyesen – helyeztek el.

Vasdényey már itt bizonyította emberségességét, amiről Weiner Leó 1941. októberben kelt levele is tanúskodik: „Végleges szabadlábra helyezésem alkalmából, melynek gyors és eredményes sikerültében igen tisztelt Főfelügyelő Úr jóindulatú segítségének annyi része van, lelki szükségét érzem annak, hogy garanyi tartózkodásom alatt élvezett kitüntető jóindulatáért és segítségéért szívből jövő hálás köszönetemet fejezzem ki.”

A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala (Kép forrása: wikipédia / Csakachemistry / CC BY-SA 4.0)

1944. március 19. – A német megszállás

A német megszállással a magyarországi zsidóság nehéz helyzete tragikusra fordult. A teljes deportálásuk a németek egyik leghangsúlyosabb követelése volt, ahol a magyar büntetés-végrehajtási szerveknek meghatározó szerepet szántak. Ez súlyosan érintette Kistarcsát is. A németek Budapesten az összes rendőri funkciót átvették, és a bevonulással egy időben megkezdődtek a letartóztatások; már az első hetekben megközelítőleg tízezer személyt vettek őrizetbe, köztük 3451 magyar zsidót. A zsidóellenes intézkedések végrehajtását és az erre a feladatra specializált különleges, 200 főből álló bevetési osztagot Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer irányította, szorosan együttműködve a magyar hatóságokkal.

A zsidók körében foganatosított első letartóztatások a németek jól bevált gyakorlata szerint, előre összeállított listák alapján zajlott. „Március 19. és 20-án lakásukon szedték össze mindenekelőtt a politikai és gazdasági vonalon a legexponáltabb személyeket. Március 20-án délben az Erzsébet-téren gyűjtöttek egybe a közeli bankok, a pénzügyi élet még egynéhány kiszemelt vezetőjét, s vitték innen őket a különböző ideiglenes fogdákba. […] A zsidó foglyokat rövidesen a Rökk Szilárd-utca 26. szám alatti rabbiképző intézetbe zsúfolták össze, amely ettől a perctől kezdve okt. 15-ig a Gestapo fogháza maradt. […] A vasárnapi bevonulás után keddről szerdára virradó hajnal óráiban hozták ide azokat az ügyvédeket is, akiket előre elkészített lista alapján tolnamegyei sváb SS-legények magyar rendőrök segítségével lakásaikról elhurcoltak. Az ABC sorrendjében összeállított lista »K« betűjéig jutottak el, akkor az igazságügyminisztérium közbelépésére a további ügyvéd-összeszedés abbamaradt” – idézte fel a történteket Lévai Jenő.

A Rökk Szilárd utcában az első napokban összezsúfolt emberek egy részét túszoknak tekintették. „Ha Magyarországon a német katonák ellen merényletet követnek el, akkor ezt a túszok életével fogják megtorolni” – hangzott az indoklás. Őket egy-két hét múlva a különböző internálótáborokba helyezték el. Az újságírókat Horthyligetre, a csepeli táborba szállították. Kistarcsára a március 21–22-én elhurcolt ügyvédek kerültek, megközelítőleg 280 fő. A megszállás a kistarcsai táborban is nagy változásokat hozott. Az eredeti lakók közül a táborban a köztörvényes rabok és a „kétes honos állampolgárok” maradtak, a politikai foglyokat március 19-e után átszállították a garanyi internálótáborba. Az eredendően néhány száz fő befogadására kialakított tábort kibővítették úgy, hogy nagy zsúfoltsággal ugyan, de 1500–2000 körüli rabot el tudjanak benne helyezni.

Az öt pavilonból több is a németek ellenőrzése alá került. Az egyikben a Wehrmacht és az SS különféle vétkekért elítélt katonáit őrizték „a megfelelő katonai egységek alárendeltségében”. Az úgynevezett „C” és „D” pavilont pedig a Gestapo (deportálásra szánt) foglyainak tartották fenn. Ide kerültek az „egyedi akciók” során begyűjtött emberek. Olyanok, akiket mondvacsinált indokokkal szabotázzsal, összeesküvéssel vádoltak (pl. a zsidó kórház röntgen-osztályának szinte teljes személyzete), vagy utcán, vasútállomásokon, villamoson, telefonfülkében a zsidók utazását és telefonhasználatát tiltó rendeletek jegyében, nem megfelelő csillagviselésért, anyagi javak rejtegetéséért vagy ezerféle más ürüggyel hurcoltak el.

Ők folyamatosan érkeztek a táborba, hiszen ürügy mindig volt a letartóztatásukra, számuk 1000–2000 körül mozgott. A tábor lakói közül az ő helyzetük volt a legkiszolgáltatottabb és a legnyomorúságosabb. Az egyik lakó, Kellner Zoltán 1960 júliusában az Eichmann-per kapcsán tett tanúkihallgatási jegyzőkönyvében így emlékezett a körülményekre: „Ott-tartózkodásunk alatt szinte légmentesen el voltunk zárva, nekünk a németek a napi egy órai sétát sem engedték meg, mint a magyar rendőrök által őrzötteknek. Néhányszor bejöttek őreink és puskatussal vertek bennünket. […] Természetesen minden ok nélkül. A németek megengedték ugyan, hogy ha hozzátartozóink véletlen megtudták, hol vagyunk, csomagot küldjenek, de a csomagokat rendszeresen 90%-ig kifosztották. […] A csomagokat verés közepette adták át.”

Vasdényey a Gestapo őrzése alá tartozó foglyokat ért atrocitások ellen nem sokat tehetett, de a szabadításuk érekében – nem is sikertelenül – több próbálkozást is tett, mégpedig régi ismerősével, Dietz Károllyal együttműködve. Dietz, mint gyakorló ügyvéd, már a zsidótörvények kapcsán és a külföldről menekült üldözöttek ügyében is – sokszor anyagi ellenszolgáltatás nélkül – segítette a hozzá fordulókat.

A megszállás első napjaiban a toloncházakba előállított zsidók közül sokakat szabadított ki, mégpedig Pataky Oszkár rendőrfőtanácsos, a toloncügyosztály vezetőjének közreműködésével. Ők már korábban is összedolgoztak a zsidó emberek védelmében. Ezúttal Dietz az egyes személyekről beszerezte a szükséges igazolásokat arról, hogy munkába menet fogták el őket, ami jogalapot adott Patakynak a szabadon bocsátáshoz. Patakyt ezért, valamint a letartóztatottak érdekében tett lépései miatt április végén kényszernyugdíjazták.

Vasdényey – a Dietz által kidolgozott jogi indoklásra alapozva – kieszközölte a Gestapo hozzájárulását, hogy engedélyezzék a 60 éven felüli férfiak, 50 éven felüli nők és a 16 éven aluli gyerekek elbocsátását a táborból. A Pártfogó Iroda felkutatta a családtagokat, és beszerezte a személyes okiratokat, Dietz Károly ügyvédként hitelesítette a szükséges (ha kellett, hamis) papírokat, Vasdényey István pedig, mint végrehajtó, annyi rabot engedett szabadon, amennyit csak lehetett.

Bródy Sándor – aki a Pártfogó Iroda képviselőjeként az egész időszakban fontos segítséget jelentett – Vasdényey szerepéről így nyilatkozott 1945-ben: „Midőn nagyrészt az ő közbenjárására a belügyminisztérium és a Gestapó hozzájárult a 14 éven aluliak elbocsátásához, illetve az OMZSÁ-nak [Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájának] való átadásához, […] elősegítette, hogy hamis okmányokkal 20-22 éves embereket is kihozzunk, mint 14 éven aluliakat.” A zsidómentésben vállalt szerepéért Dietz Károlyt a nyilas puccs után, november 18-án letartóztatták, Sopronkőhidára, majd Dachauba szállították.

Visszatérve Kistarcsára és a táborlakók összetételére, a túszként kezelt ügyvédeket a „B” pavilonban helyezték el. Ők különleges helyzetben voltak, nem volt ellenük internálási határozat, hiszen őket mint túszokat és nem mint törvénysértőket fogták le. Hivatalosan a németek foglyainak számítottak, de a táborparancsnokság felügyelte alá tartoztak. Ennek (és nem a túsz státusuknak) köszönhetően a velük való bánásmód emberséges volt.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
• A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
• Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
• Batu kán és a szláv favágók