Égett bagoly, csiganyálka, kormoránvér - 10 bizarr középkori gyógymód
2016. február 9. 08:35
Korábban
Emberhús influenza ellen
Az orvosi célú kannibalizmus a korai Európa történetének egyik legfurcsább orvosi praktikájaként vonult be az orvoslás történetébe. Sokáig tartotta magát ugyanis az a nézet, hogy a mumifikálódott emberi hús fogyasztása alkalmas, sőt ajánlott a betegségek kezelésére. Egy 1747-es kézikönyv szerint az emberhús belsőleg való alkalmazása jó a vérrögök, a köhögés és a menstruációs problémák ellen, valamint a sebek gyors begyógyulására.
A „hulla orvosság” évszázadokig igen elterjedt gyakorlatnak számított. A rómaiak azt hitték, hogy az elesett gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát, a 12. századi patikusok pedig pult alól árulták az Egyiptomból elrabolt múmiák porát. Mikor Egyiptomban megjelentek az első sírrablók, hamarosan ókori múmiák tucatjai lepték el az öreg kontinenst, a tetemek adásvétele köré pedig virágzó iparág kezdett épülni. A megnövekedett kereslet következtében az 1600-as években a mumifikálódott testek már-már hiánycikké váltak, így az orvosok „friss” hús után néztek; különösen az erős testalkatú elhunyt férfiak és nők tetemei örvendtek nagy népszerűségnek a betegek körében.
A szokás egész Európában elterjedt, s ez alól a brit királyi udvar sem volt kivétel. Ismeretes, hogy II. Károly például egy egész vagyont fizetett egy emberi koponyából készült tinktúra (növényi kivonatok alkoholos kivonata) receptjéért. A gyógyító kannibalizmustól leginkább az epilepsziások vártak csodát. A kivégzésekre összecsődült tömegek között a görcsrohamoktól szenvedő férfiak és nők az első sorokért tolakodtak, mivel úgy gondolták, hogy a nyakazáskor kifröccsenő vérrel érintkezve meggyógyulhatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.