Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XIX.
2023. január 30. 11:20 Múlt-kor
„Láttam a nagy csapást, a zűrzavart, a sereg pusztulását. Láttam a kegyetlenségeket, tehetetlenséget, fejvesztettséget. (…) Nem, nem lehet hűen leírni a szenvedéseket, melyek halálhörgéseikkel beterítették a harcteret és az ég felé kiáltoztak!” – írta műve bevezetőjében vitéz Erdélyi Béla, aki hadnagyi rendfokozatban, embereiért felelős tisztként élte végig a magyar 2. hadsereg katasztrófáját a Donnál a 108/2. század kötelékében. Január 30-áig tartó sorozatunkban az ő Vér és acél – Keleti frontnapló – Don, 1942/43. címen megjelent visszaemlékezéseiből szemlézve emlékezünk a 80 évvel ezelőtt történt borzalmakra.
Katonák a keleti fronton, 1943 (Fortepan / Marics Zoltán)
Korábban
1943. január 30.
Reggel 6 órakor már a vonalakban voltam. Rendelkeztem, hogy a kilövő helyeket azonnal szállják meg a szakaszok. Derengett, vártuk a virradatot. Oszlott a köd, fél 7 után 100 méternyire is el lehetett látni. Tőlünk délkeletre, a város keleti részén ropogtak a gyalogsági könnyű, és nehéz fegyverek, a tüzérség kiskaliberű ágyúkkal dolgozott. Tudtam, hogy nálunk is megkezdődnek nemsokára a harcok!
Közben a szakaszok teljes harci készültségbe léptek!
A szakaszparancsnokhelyettesek megvizsgálták mindegyik harcosnak az elhelyezkedését, majd a parancsnokok jelentették, hogy minden rendben van!
–És a lélek? – kérdeztem tőlük.
–Egyelőre az is rendben!
–Ma öldöklő csata előtt állunk!
Az oroszok nyomása óriási lesz!
A keleti részen kora hajnalban megkezdődött a támadás! Ha német vonalakat áttörik, számunkra is véget ér a háború!
Egyenek a katonák! Húsz percen belül be kell fejezni a reggelizést! Ezzel lezártam a harcok előtti utasításokat!
Mikor az utat lezáró őrsnél a golyószórókkal megkezdték a tüzelést, az órámra néztem: 7 óra 20 perc volt!
–Mi minden történik még ma?
Az ételt szállítók vágtában vitték vissza az üres edényeket, bár igazán nem azokat féltették, mégis dicséretesnek találtam, hogy sebeik ellenére ily gyorsaságra képesek!
Szünet nélkül működnek a fegyverek az őrsnél!
[…]
Jobb szárnyunkig a német gránátos ezred véd, mellettünk Klaus Éhre hadnagy a parancsnok. Már találkoztam vele.
A jobb szárnyunk vége egy kis dombig tart, melyen rozoga építmény áll. Benne Jakuts német százados, a páncélos hadosztály figyelője. Közvetlenül tájékoztat, hogy mi van, és mi várható.
Távcsővel elláttam az északi falvakig. Áttekintettem a síkságot, a boglyák ezreit. Majd sorra vettem a távoli helységeket: Kamenkát, Dolt, aztán a legészakabbit, Trosztyenect.
Amikor a legjobban elmélyedtem a hatalmas terep vizsgálatába, Kamenka előtt hirtelen kis füstfelhők keletkeztek, és máris hallottuk az aknák suhogását.
Akkor kezdte lőni az őrsöt az úton előrenyomuló gyalogság.
Mivel az aknatűz állandóvá vált, az őrs alig tüzelt, mindenki valamilyen mélyedést keresett, hogy védje magát a repeszek ellen.
Az ítéletidő negyedóráig tartott.
Mikor megszűntek a robbanások, a század is megelevenedett mozdulatlanságából.
Az őrs heves tűz alá vette az utat!
Az ellenségtől érkező golyók özöne kiverte a kis épület ablakait, sűrű kopogással hámozta a vakolatot. Amelyek nem akadtak el a ház falain, azok végigsüvítettek az utcán, míg erős ütődéssel meg nem akadtak a távolabbi házak tetőin, falain. Egy részük vészesen vakogott, ugattak, dörömböltek. Aszerint, hogy minek ütköztek!
A hóárkokban a szakaszok várakoztak, még nem kellett a harcokba bekapcsolódniuk. Az őrs tűzereje, melyet 2 golyószóró, 3 géppisztoly, és 6 puska képviselt elegendő volt az ellenség leállítására.
Jelentenem kellene ez ellenséges támadást Szügyi ezredes úrnak, de még várok ezzel, tisztábban akarok látni!
A fal mellett óvatoskodva figyelem az úton tüzelő ellenséges csatárokat. Lőnek szakadatlan! Embert nem láthatnak, így lövik a házikót, lőnek végig az úton.
Dehát mit akarnak?
Az aknacsapás fedezete alatt 500 méternyire közelítettek meg bennünket! Onnan azonban egy méternyit sem tudnak előrébb jönni! De lőnek!
Nézem a lapályt. Távcsövezek.
–Hú! – kiáltottam fel meglepetésemben!
Az északi községekből rajzik az orosz gyalogság a megtört havon, a boglyák között állásaink, és a falutól balra lévő magyar csapatok arcvonalának irányába.
Világossá vált, hogy az úton támadó csapatoknak figyelem elterelő szerepet szántak, mint a mi huszárainknak tegnap.
A tényeket már jelentenem kell!
„Ma reggel 7 óra 20 perc óta harcban állunk 3 szakasznyi ellenséges erővel, melyek a Kiszeljevkáról jövő úton támadnak.
Ennek a tűzcsapásnak leple alatt állásaink, és Mihajlovka észak-nyugati irányába legalább két, két és fél zászlóaljnyi ellenséges gyalogság van felfejlődőben.
Félő, hogy a többszörös túlerő ki fogja vetni századomat a jelenlegi védőállásokból.”
Gyors futárral küldtem a jelentést.
Az ezredes úr, miután a katonai irály formaságaival megírt jelentésemet elolvasta, megfordította a papírt, és a hátsó oldalára elég krikszkrakszosan írta parancsát:
„Puskatussal is, vissza kell verni az ellenséget!”
Szügyi ezredes
Tehát egy lépést se hátra!
Meg kell halnunk a faluszélen!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Művészfeleségek munkáiból készít kiállítássorozatot a szentendrei Ferenczy Múzeum 12:20
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában 11:20
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
