Divathullámot és heves tiltakozást is kiváltott a kötelező maszkviselés a spanyolnátha idején
2020. május 7. 18:59 Múlt-kor
Korábban
Porózus anyagok
1918-ban a légzésvédelmi technológia még igen messze állt a napjainkban az orvosi személyzet által preferált N95-ös maszkoktól és hasonló fejlett eszközöktől. A sebészi maszkok gézből készültek, és ezek szolgáltak a legtöbb civil védőmaszk alapjául is.
A Vöröskereszt önkéntesei is ilyeneket készítettek és osztogattak a lakosságnak, és az újságokban közölt „csináld magad” jellegű leírások is ezek előállítására biztattak. Mindazonáltal volt, aki még ennél is kevésbé hatékony védelmet választott.
„Ahhoz, hogy az embereket rávegyék arra, hogy felvegyék őket, a városok igencsak megengedők voltak azt illetően, hogy mit is viselhetnek az emberek” – mondta el J. Alex Navarro, a Michigani Egyetem Orvostörténeti Központjának igazgatóhelyettese és Az 1918-1919-es amerikai influenzajárvány digitális enciklopédiája című kötet egyik szerkesztője.
1918 októberében a Seattle Daily Times című napilap „Az influenzafátyolok új divatot teremtenek: a seattle-i nők finom sifonszegélyű hálót viselnek a kór ellen” szalagcímmel jelent meg.
A leírt „divatos” maszkok nem sokat segítettek a cseppfertőzéssel terjedő vírus ellen, azonban arról is vita folyt ekkor az orvosi körökben is, hogy a többrétegű gézmaszkok vajon hatékonyabbak-e.
Detroit városi főorvosa, J.W. Inches például kijelentette, a gézmaszkok túlságosan porózusak ahhoz, hogy hatékony védelmet nyújtsanak.
Emellett az is tény, hogy sokan a komolyabb védőfelszerelés sem helyesen viselték, kiiktatva előnyeit. Az arizonai Phoenixben a legtöbb ember betartotta a maszkviselési szabályokat, abban azonban nem akadályozta őket semmi, hogy lyukat vágjanak maszkjukra a dohányzáshoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap