2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Zsúfoltnak érezte házasságát Diana hercegné, mivel hárman voltak benne

2021. július 1. 07:22 Múlt-kor

„A nép hercegnéjének” tragikus végzete

A válás után elvesztette az „Ő Királyi Felsége” címet, de megtarthatta a „walesi hercegné” titulust, továbbra is a királyi család részének tekintették, valamint gyermekeinek neveléséből egyenlő arányban kivehette a részét. Londonban, a szomorú sorsú Kensington-palotában rendezte be irodáját, ahonnan karitatív munkáját irányította. 

Noha a divatszakmában is mecénásként volt jelen, legtöbb energiáját a jótékonykodásra fordította. Már a házassága alatt közel 100 jótékonysági szervezet elnöki tisztét töltötte be, felkarolta többek között a hajléktalanok, a szegény sorsú gyermekek, vagy az AIDS-betegek reménytelennek tünő ügyét. A válás után ugyan több tisztségéről lemondott, és ruhatárának egy részétől is megszabadult – a befolyt összeget adakozásra szánta –, de így is aktív közszereplő maradt. Utazást tett Angolában és Boszniában, hogy kampányoljon a taposóaknák gyártása és alkalmazása ellen, egy New Yorkban tett látogatása során pedig Teréz anyával is találkozott. 

Nagy nemzeti ünnepségeken – mint a II. világháború hivatalos lezárásának 50. évfordulójám – együtt mutatkozott a királyi családdal, de szabadideje egy részét inkább ismert barátaival, például Liza Minellivel vagy Elton Johnnal töltötte. A jó ügyek iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy életének utolsó hivatalos látogatásán egy gyermekkórházba látogatott el. Az is jelzésértékű, hogy találkozásai során fedetlen kézzel, kesztyű nélkül fogott kezet, ellentétben a királyi család többi tagjával.  

Életét a lesipuskás fotósok, a paparazzók szinte elviselhetetlenné tették. 1997. augusztus 31-én éjszaka is a sajtó szenzációra éhes munkatársai elől menekült párjával, az egyiptomi milliomos Dodi Fayeddel, amikor autójuk egy párizsi híd aluljárójába csapódott. A balesetet csak Diana testőre élte túl. A hercegné az egész világot sokkoló halála „kollektív hisztériát” váltott ki hazájában, temetésén több millióan vettek részt. A Spencerek althorpi birtokán, a hatalmas kastélypark tavának közepén, egy kis szigeten helyezték örök nyugalomra.

Az összeesküvés-elméletek hívei hihetetlen teóriákat terjesztenek a végzetes balesettel kapcsolatban. A hivatalos és prózai magyarázatot, miszerint a szolgálata lejárta után már ittasan visszahívott sofőr részegen ült a volán mögé és túl gyorsan hajtott, nem találják kielégítőnek. A merényletet sejtő elméletet egy állítólag Lady Diana által írt levéllel is alátámasztják, amelyben a hercegné arról írt, hogy szándékosan idéznek majd elő balesetet, mert Károly herceg útjában áll.

Úgy vélik, a merényletet a brit titkosszolgálat szervezte meg, mert a házassági terveket szövögető Dodi személyében muszlim ember kerülhetett volna Vilmos herceg, a trón várományosának közvetlen környezetébe. 2008-ban a londoni felsőbíróság esküdtszéke a hivatalos vizsgálat eredményétől eltérően nem balesetnek, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért a kocsit üldöző paparazzókat és a sofőrt tették felelőssé.

A hercegnő számtalan alkotást ihletett, Elton John a temetésén előadott Candle in the Wind című dala akkor minden idők legkelendőbb kislemeze lett. Életének utolsó két évét dolgozza fel a Diana című angol életrajzi dráma, amelyben a walesi hercegnét Naomi Watts alakította. 2017 nyarán, halála közelgő huszadik évfordulója alkalmából a Chanel 4 brit televízió Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) címmel dokumentumfilmet sugárzott. A felhasznált felvételek 1992-1993-ban, a válás bejelentése után készültek. Diana teljes őszinteséggel beszél elromlott kapcsolatukról, továbbá szerelméről, egy királyi testőrről. A bemutató sokak felháborodását váltotta ki, mert nem találták etikusnak a felvételek bemutatását.

Fiai is őrzik anyjuk emlékét: Vilmos az ő eljegyzési gyűrűjével jegyezte el Katalin hercegnét, másodszülött kislányuk megkapta a Diana keresztnevet is. Harry és Vilmos a tragédia huszadik évfordulóján, 2017-ben rendelt egy szobrot édesanyjuk emlékére, amelyet ma, 2021. július 1-jén állítanak fel  Diana egykori, Vilmos jelenlegi londoni rezidenciája, a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Diana hercegné és Hillary Clinton 1997-ben (a megbeszélés a taposóaknák elleni adománygyűjtő kampány részleteiről folyik)Diana hercegné és John Travolta a Fehér Ház vendégeit nyűgözi le táncával 1985-benDiana hercegné és Károly herceg a parlament megnyitásán 1981-benGrácia monacói hercegné Károllyal és Diánával Diana hercegné 1992-ben
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár