Darált disznóhere és forralt bor – hogyan kezelték a férfi terméketlenséget a középkorban?

2017. augusztus 15. 13:59

Közkeletű hiedelem, hogy a modern orvostudomány megjelenése előtt kizárólag a nőket tartották felelősnek azért, ha egy házaspár gyermektelen volt. Valójában már a középkorban is találkozhatunk olyan orvosi és vallási szövegekkel, amelyek a férfimeddőség különböző okait boncolgatják és lehetséges gyógymódokat sorolnak fel.

Korábban

Az egyik leggyakoribb tévhit a középkori orvoslással kapcsolatban, hogy a gyermektelenséget minden esetben a nők számlájára írták. Bár tény, hogy a terméketlenséggel foglalkozó korabeli munkák nagyobb hangsúlyt fektettek a női meddőségre, egyáltalán nem zárták ki azt sem, hogy a férj felelős a gyermekáldás elmaradása miatt.

Így például egy 12. században keletkezett, elsősorban nőgyógyászattal foglalkozó orvosi könyvben egy konkrét módszerről is olvashatunk, amely révén azt igyekeztek meghatározni, hogy a házaspár mely tagja meddő. A módszer lényege az volt, hogy a férj és a feleség is belepisilt egy-egy korpával megtöltött edénybe, majd az edényeket lezárták és kilenc-tíz napig állva hagyták. Ha valamelyik edényben ezen idő alatt kukacok jelentek meg, úgy azt az adott személy terméketlenségének jeleként fogták fel.

Az említett írás szerint egyébként a fogantatás elmaradása „éppen annyira lehet férfi hibája, mint a nőé.” A könyv ezen túlmenve – egy korábbi munkára hivatkozva – három különböző típusát is megkülönbözteti a férfimeddőségnek: „Amikor a vágy hiányzik, akkor a férfi nem kívánja a közösülést, ha a lélekben van a hiba, akkor nincsen merevedése, míg ha a magban van a hiba, úgy a közösülés során túl kevés vagy semennyi magot nem tud kibocsátani.”

Vagyis a középkori orvosok már teljesen tisztában voltak azzal, hogy a férfiak terméketlenségét a nyilvánvaló okok, így az impotencia mellett, leginkább a hímivarsejtek (még ha ezek létezéséről, ekkor még érthető módon nem is tudtak) valamilyen hiányossága okozza. Ez alapján elterjedt volt a nézet, miszerint a nagyon hideg és száraz a herék általában „generációkra használhatatlan magot” jeleznek.

Ha pedig felismerték a problémát, akkor természetesen igyekeztek rá gyógymódot is találni. Egy 15. századi orvosi recepteket tartalmazó gyűjteményben például a következőt olvashatjuk: „Ha egy férfi teherbe akarja ejteni a feleségét, akkor vegyen illatos macskamentát és forralja borban egészen addig, amíg a folyadéknak csak a harmada marad meg. Ezután ezt igya három napon keresztül éhgyomorra.” A mentás forraltbor mellett egy jóval „egzotikusabb” recept is fennmaradt egy londoni gyűjteményben: „Vedd egy disznó heréit, szárítsd meg őket, majd daráld le, szórd bele borba és igyad ezt három napon keresztül!”

A forrásaink – amelyek szinte kizárólag orvosi feljegyzések és egyházi bírósági iratok – sajnos csak arról tudósítanak minket, hogy a középkor embere számára ismert volt a férfimeddőség fogalma. Arról azonban már nem nyújtanak információt, hogy ténylegesen milyen gyakran fordultak a férfiak orvoshoz ezzel a problémával a mindennapokban.