Da Vinci és Machiavelli is megfordult a kegyetlenségéről híres Cesare Borgia udvarában
2017. augusztus 17. 16:39 MTI
419 éve, ezen a napon mondott le bíborosi rangjáról – az egyház történetében addig példátlan módon – Cesare Borgia, a rossz emlékű VI. Sándor pápa legidősebb fia, aki ezt követően Itália középső részén szervezett magának egy rövid életű hercegséget.
Korábban
Az egyháztól a hadszíntérig
Cesare Borgia 1475 szeptemberében született Rómában, Rodrigo Borja (az elterjedt olaszos írásmóddal Borgia) spanyol bíboros egyik szeretőjének négy törvénytelen fia közül a legidősebbként. Származása más korban és más szülő esetén akár hátrány is lehetett volna, azonban apja nyíltan folytatta szabados életét és soha nem titkolta gyermekeit. Cesare húga a világtörténelem egyik legismertebb, ha nem is legnépszerűbb nőalakja, a méregkeverőnek tartott Lucrezia Borgia volt.
Cesare törvényes származását már ötéves korában pápai bulla mondta ki, a fiú kilencéves korára tucatnyi egyházi stallummal büszkélkedhetett, tizenöt évesen pedig megtették Pamplona püspökének.
Apja egyházi pályára szánta, így Pisában tanult jogot és teológiát, s amikor Borgiát 1492-ben VI. Sándor néven pápává választották, egyik első dolga volt, hogy fiából bíborost kreáljon. Hamarosan nyilvánvaló lett azonban, hogy Cesare nem főpapnak, hanem kényúrnak született. Rómában egyre erőszakosabb cselekedeteiről suttogtak, apja sugallatára irtóhadjáratba kezdett az elhatalmasodott főnemesi családok ellen.
Amikor Giovanni nevű öccse is gyilkosság áldozata lett, bár az igazság soha nem derült ki, őt tartották a tettesnek. Jellemző a Borgiák hírére, hogy a pletyka szerint a testvérek Lucrezia nővérük kegyein vesztek össze, valószínűbb azonban, hogy Cesare féltékeny volt a fényes katonai pálya előtt álló Giovannira.
Akárhogy volt is, testvérének eltűnése megnyitotta az utat világi karrierje előtt. 1498-ban - az egyház történetében elsőként - lemondott bíborosi rangjáról, apja pedig megpróbálta összeházasítani a nápolyi király lányával. Az azonban nem kért a „pap és papi fattyú” rokonságából, így a pápa Franciaország felé kezdett tapogatózni. XII. Lajos házasságának megsemmisítése fejében szövetséget ígért VI. Sándornak, aki fiát küldte a bullával a francia udvarba.
Itt Cesare elnyerte a navarrai hercegnő kezét (a feljegyzések szerint a házasságot a nászéjszakán nyolcszor hálták el) és a Valentinois hercege címet - innen ered Valentino mellékneve. (Feleségét és lányát később már sosem látta, az asszony kolostorban halt meg. Született két törvénytelen gyermeke is, a lány kegyes életű apátnőként, fia gyilkosként fejezte be életét.)
Apja ezután pápai és francia csapatok élén Közép-Itáliába küldte, hogy az ottani, névleg a pápának alávetett, de független városokból hozzon létre saját hercegséget. Cesare tehetséges és rátermett hadvezérnek bizonyult, s 1500 elején diadalmenetben tért vissza. A rómaiak nagy élvezetére aranyláncokban vezettette végig az utcákon az elfogott Caterina Sforza hercegnőt, és népszerűsége csak nőtt, amikor a Szent Péter téren nyilvános „előadás” során öt bikával végzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap