Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
2024. augusztus 18. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A „szíves” vendéglátás
Valens ebben az időben a keleti provinciákban tartózkodott, hogy felkészüljön a perzsák elleni esetleges háborúra, így az eseményeket csak némi késéssel tudta befolyásolni.
A rómaiak nem először telepítettek le nagy számban idegen népességet, noha ekkora tömeggel vélhetően még sohasem kellett megbirkóznia a helyi hatóságoknak. Modern becslések 60 és 200 ezer fő közé teszik a betelepülő gótok létszámát.
A helyi tisztségviselők, különösen Lupicinus és alárendeltjei, a korrupt magatartásukkal csak tovább rontották a helyzetet. A gótok fegyvereit elvileg a Dunán való átszállításuk előtt a rómaiaknak el kellett volna kobozniuk, ám sok gót inkább lefizette a római katonákat, hogy becsempészhessék azokat.
A szerződésben a rómaiak vállalták, hogy biztosítják a betelepülő gótok élelmezését, amíg azok arra várnak, hogy kijelöljék végleges lakhelyüket, ám a hatóságok képtelenek voltak erre.
A helyzetet rontotta az a tény is, hogy Lupicinus és társai a császári kormányzat által küldött ennivalót nem a gótoknak juttatták, hanem egyszerűen eladták a saját hasznukra. A gótok éhezni kezdtek, és a helyzet odáig fajult, hogy a saját gyermekeiket adták el rabszolgának, hogy enni tudjanak.
A robbanásveszélyes helyzetet érzékelve Lupicinus összehívta a rendelkezésre álló katonai erőt, és Marcianopolis közelében gyűjtötte össze őket, ahová tárgyalni hívta a gót vezetőket. Ez a katonailag érthető lépés viszont őrizetlenül hagyta a Duna átkelőit, így a még ott tartózkodó gótok akadálytalanul kelhettek át a birodalomba.
Marcianopolisnál a rómaiak és a gótok között kirobbant egy viszály, amikor a római tisztek nem engedték a gótoknak, hogy élelmet vegyenek a város piacán. Ezalatt Lupicinus Fritigernnel és Alavivusszal tárgyalt, de amikor értesült a történtekről, parancsot adott a gót vezérek kíséretének megölésére, hogy túszként tarthassa őket magánál. Fritigern azonban kimagyarázta magát a szorult helyzetéből, és visszatérhetett a népéhez.
A megalázó eset miatt a gótok a megegyezést, amit a császárral kötöttek, felmondták, és el akartak vonulni Marcianopolis alól. Lupicinus üldözőbe vette őket, ám amikor összecsapott a gótokkal, azok legyőzték őt, a seregét pedig csaknem teljesen megsemmisítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap