„Csak a halott indián a jó indián” – 7 véres mészárlás az amerikai indiánok történelméből
2018. március 9. 10:31
Korábban
A Könnyek útja
Jackson nem csak hadvezérként, de elnökként is jócskán kivette részét az indián törzsek életének megkeserítéséből. Az 1829 és 1837 között hivatalban lévő elnök meggyőződése volt, hogy az amerikai telepesek Istentől rendelt joga, hogy meghódítsák az amerikai vadont és annak helyén egy virágzó civilizációt építsenek fel. Az ültetvények és az új városok létrehozásának útjában azonban ekkor még sok helyen ott voltak az indiánok által birtokolt hatalmas területek.
Jackson ezért szakított elődei politikájával, amelynek lényege az volt, hogy az Öt Civilizált Törzs (a cseroki, a csikaszó, a csaktó, a krík és a szeminol indiánok) megtarthatja területeit a Mississippi folyótól keletre, feltéve ha átveszik a telepesek szokásait. Jackson egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indiánokat ki kell telepíteni a napjainkban Mississippi, Alabama, Georgia és Florida államokhoz tartozó területekről.
A törvényjavaslat kemény vitákat váltott ki az amerikai Kongresszusban, minthogy számos politikus kegyetlennek és erkölcstelennek tartotta azt. Végül a Szenátus 29 igen és 17 nem szavazattal (a Képviselőház pedig még kisebb különbséggel) fogadta el az Indián-kitelepítési Határozatot, amelynek értelmében 1830 és 1840 között az amerikai hadsereg mintegy 60 ezer indiánt telepített át a Mississippi nyugati oldalára. A mai Oklahoma állam területén kijelölt Indián Területre vezető „Könnyek útján” több ezer indián vesztette életét a kemény időjárás, betegségek és az éhezés miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap