85 éve írták alá a trianoni békeszerződést

Nagy Trianon kastélyát 1670-1687 között emelték egyszerű nyári pavilonnak, majd Mansart építész tervei alapján átépítették 1687-1688-ban. XIV. Lajos kedvesének, későbbi feleségének Madame de Maintenon-nak ajándékozta. A békeszerződést az 52 méter hosszú és 7 méter széles Galérie des Cotelle-ben írták alá.

A békediktátum előzményei messzire vezetnek. Az I. világháború során az antant-hatalmak, köztük különösen Franciaország, számára világossá vált, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hegemóniáját meg kell szüntetni. A központi hatalmak összeomlása teljessé tette ezt a törekvést, ráadásul a belpolitikai események (őszirózsás forradalom, Tanácsköztársaság) következtében a magyar csapatok a román, cseh, szerb katonákkal szemben nem tudtak hatékony ellenállást kifejteni. A román haderő a fővárost is megszállta, ahonnan csak 1919 őszén vonultak ki. A hatalom irányítása Horthy Miklós kezébe került, akinek az antant-hatalmak követeléseivel is szembe kellett néznie.

A magyar békedelegáció, gróf Apponyi Albert vezetésével 1920. január 6-án érkezett Párizsba. Az előzetes tárgyalások során egyértelműen kiderült, hogy a történelmi Magyarország helyén kisebb államokat képzeltek el a győztesek. Ennek során döntően magyarlakta területek is a tervezett határokon túlra kerülnének. Kezdetben úgy tűnt, hogy az amerikai és brit javaslatok ez utóbbiaknál kedvezőbb feltételeket ajánlottak, végül azonban a a franciák minden újratárgyalást feleslegesnek tartottak. A magyar fél az elejétől kezdve mindent megpróbált. Teleki Pál irányításával szakértők sora dolgozott azon, hogy ellenérveket hozzanak fel a határmódosításokkal szemben. Hangsúlyozták Magyarország történelmi szerepét, a magyarság kulturális erejét, és a valós etnikumi helyzetet. Az erőfeszítések azonban semmiféle eredményt nem értek el. A békeszerződés végleges változatának kézhezvétele után a magyar delegáció visszatért Budapestre, és május 19-én lemondott. Utolsó javaslatként a megállapodás aláírását javasolta, tekintettel az ország súlyos helyzetére és elszigeteltségére. Az okmányt végül magyar részről Benárd Ágoston népjóléti miniszter, és Drasche-Lázár Alfréd követ látta el kézjegyével.

Ha a békeszerződés számadatait nézzük, akkor a sokkhatás megérthető. Az ország területe - Horvátországot nem számítva - 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakőinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Magyarország így a térség kisállamává vált, körülötte szinte csak nagyobb országok jöttek létre. A legnagyobb területet - 103 ezer négyzetkilométert - Románia kapta, több mint 5 millió lakossal. Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel gyarapodott. A Szerb-Horvát-Szlovén királyságnak Horvátországon túl 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő jutott. Ausztria 4 ezer négyzetkilométerrel és 300 ezer lakossal növekedett. Rajtuk kívül Lengyelország (a Tátrától északra fekvő szepességi területek) és Olaszország (Fiume és környéke) is részesült a történelmi Magyarország darabjaiból.

A vörös térkép

Különösen fájdalmasan alakultak az etnikai változások. Az elszakított területeken élő 10,6 millió ember közül 3,2 millió (30,2 %) volt magyar. 1.6 millió élt Erdélyben és egyéb más, Romániának juttatott területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió a délszláv területeken élt. A burgenlandi magyarok száma 60-70 ezer, Fiumében 6-7 ezer volt, míg a lengyelországiak elenyésző mennyiséget jelentettek. Igaz, hogy születtek kisebbségvédelmi szerződések, ezek végrehajtása azonban nehézségekbe ütközött.

A békeszerződés egyéb pontjai is kemény feltételeket tartalmaztak. A Nemzetek Szövetségének hozzájárulása nélkül Magyarország nem mondhat le a függetlenségéről. Ezzel akarták megakadályozni egy Ausztriával való esetleges újraegyesülést.  A katonai megkötések értelmében Magyarország egy 35 ezer fős, önkéntesekből és zsoldosokból álló hadsereget tarthatott fenn. Az általános hadkötelezettséget megtiltották. Páncélos járműveket, tankokat, hadihajókat és harci repülőket Magyarország nem gyárthatott és nem is vásárolhatott. A dunai flotilláról is le kellett mondania. Külön rész foglalkozott a jóvátételekkel. 1921-től kezdődően az országnak 30 esztendőn át köteles jóvátételt fizetnie, ennek pontos összegét azonban nem határozták meg. 1926 szeptemberéig napi 880 tonna szenet kellett Jugoszláviának szállítani, ezen felül 28 ezer darab vágóállatot Olaszországnak, Jugoszláviának és Görögországnak. Ennek finanszírozása végett a magyar állam minden vagyonát és bevételi forrását zárolták.

A békediktátum szétzúzta az addig a Kárpát-medence természetes védelmét élvező Magyarországot. Az erdők, nemesfémbányák, a természeti kincsek jelentős része a határokon kívülre került. A magyar vasútvonal is érzékeny veszteségeket szenvedett. A trianoni határok 40 %-ának (közel 1000 km) kialakításánál közrejátszhatott az a tény, hogy a közelben vasútvonal futott. Kárpátaljára például egy vasútvonal vezetett, aminek a legfontosabb csomópontja Sátoraljaújhely volt. A város végül Magyarországon maradt, viszont a fővonal, amely a város határától csak néhány méterre épült ki, már Csehszlovákiához került.

A trianoni békeszerződést végül 1921. július 26-án hirdették ki és iktatták törvénybe (1921. évi XXXIII. tc.). A Magyar Törvénytárban 130 oldalt tesz ki, 14 részből, 364 cikkből, és ezeknek számos függelékéből áll.