Térképen a lepra terjedése
2005. május 24. 12:00
A kutatók legújabb véleménye szerint az európai kolonializmus és az ezzel összekapcsolódó rabszolga-kereskedelem állhat a lepra világszintű elterjedésének hátterében - írja a BBC.
Ma is élő betegség
A genetikai vizsgálat a kór terjedési útvonalának történeti rekonstrukcióján keresztül a védekezést, megelőzését és talán a lepra végleges felszámolását is elősegítheti.
A lepra az egyik legrégibb ismert emberi betegségként a fejlődő világ egyik legjelentősebb problémájának számít. A lepra kórokozóját 1873-ban fedezte fel Armauer Hansen, Bergenben, egy norvég leprás beteg bõrelváltozásából. A leprát a stigmatizáló elnevezés miatt ma hivatalosan Hansen-betegségnek hívják, a betegekkel foglalkozó intézetet pedig Hansen Intézetnek (lásd a National Hansen's Disease Center-t az USA-ban, vagy az Armauer Hansen Research Institute-ot, Afrika legnagyobb leprakutató intézetét).
A lepra a betegek bőrét és idegrendszerét támadja meg, testi torzulásokat és súlyos fogyatékosságot okoz. Ám a betegség nem könnyen fertőz, gyógyítása pedig rendkívül egyszerű. Ennek ellenére a fejlődő világban több százezer beteget tartanak számon, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 2003-ban félmillió új megbetegedést jelentettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap