Gustave Flaubert
2005. május 9. 13:16
(1821-1880)
Gustave Flaubert francia regényíró, Bovaryné "atyja" jómódú roueni polgárcsalád sarja, 1821. december 12-én született. Első műve már 16 éves korában megjelent a Le Colibri című kis folyóiratban, ekkor kötött barátságot a fiatal filozófus Alfred le Poittevinnel, akinek pesszimista szemlélete erősen befolyásolta.
Beiratkozott a párizsi jogi karra, bár egyre inkább az irodalom bűvkörébe került. Tanulmányait elhanyagolta, író- és művésztársaságokba járt, de 1843-ban egy epilepsziás roham véget vetett az egyetemi tanulmányoknak és a "bohéméletnek" is. Apja beleegyezett, hogy fia otthon maradjon, diploma és jogi pálya helyett legfeljebb csak irodalommal foglalkozzon.
1846-ban, apja halála után Rouen elővárosába, Croisset-ba költözött, s hátralévő életét szinte megszakítás nélkül itt töltötte. Egy párizsi látogatása alkalmával ismerkedett meg a szép és ledér Louise Colet-val, egy közepes tehetségű költőnővel, Alfred Musset és más irodalmárok barátnőjével, aki nemcsak érzéki örömöket nyújtott az ifjú Flaubert-nek, hanem lényeges lélektani tapasztalásokat is.
1847-ben egy barátjával gyalogszerrel bejárta a Loire völgyét és a bretagne-i partvidéket, s a kirándulásról közösen útinaplót is írtak. 1848-ban ő is részt vett politikai banketteken, Párizsban pedig bejárta a forradalom különböző helyszíneit. Rövid lelkesedésének és hosszú csalódásának emlékeit Az érzelmek iskolája egyes fejezetei őrzik.
Ebben az időszakban, 1846-49 között az őt régóta foglalkoztató témán, Szent Antal megkísértésének első változatán dolgozott. Saját bevallása szerint talán ez volt életének legélvezetesebb korszaka, a fogadtatás azonban lehangolta: barátai, akiknek felolvasta a művet, azt tanácsolták neki, hogy dobja a tűzre, s szóba se hozza többé. Hogy kudarcát feledje, hosszú útra indult: 1849 novembere és 1851 áprilisa között beutazta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot, Görögországot és Itáliát.
Hazatérve új témát talált: egy normandiai orvos esetét, aki belehalt fájdalmába, mert felesége megcsalta, s tönkretette életét. Ez a történet és James Pradier feleségének naplója ihlette őt a Bovaryné megírására, amely a maga kérlelhetetlen objektivitásával, "szenvtelenségével" új korszak kezdetét jelölte ki az irodalom történetében. 1857 januárjában azonban a francia kormányzat közerkölcs elleni vétségért beperelte, de a bíróság felmentette.
A Bovaryné unalmas polgári világa után megírta a Karthágóban játszódó Szalambót, amelyet zajos tetszéssel fogadott a közönség. Az 1870-es porosz-francia háború kitörése előtt néhány hónappal jelent meg Az érzelmek iskolája, amely viszont nem talált kedvező fogadtatásra, s ez erősen megviselte az írót. Két színműve, A gyengébb nem és A jelölt ugyancsak visszhangtalan maradt, s ráadásul anyagi gondok is megkeserítették utolsó éveit. Bouvard és Pécuchet című regényén dolgozott, amikor 1880. május 8-án íróasztala mellett érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap