A második világháború eseményeire emlékeztek a hétvégén
2005. április 19. 12:59
A béke megőrzésére irányuló felhívással emlékeztek meg szombaton az észak-németországi Seelow-ban a II. világháború egyik legvéresebb csatájának 60. évfordulójáról. Ezzel párhuzamosan a lengyel államfő és a miniszterelnök szombaton Varsóban megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, megemlékezve mintegy 22 ezer lengyel hadifogoly ítélet nélküli kivégzésének 65. évfordulójáról.
Katyn
Kwasniewski beszédében hangsúlyozta, hogy a katyni bűntett ügyében minden tisztázatlan részletet ki kell deríteni, és Lengyelország elvárja Oroszországtól: a mészárlást ismerje el népirtásnak, mint tette ezt Nürnbergben a nácik által elkövetett háborús bűntettekkel kapcsolatban. Oroszország hivatalos álláspont szerint a katyni tömegmészárlás csupán olyan köztörvényes bűncselekmény, amely elévül. Az orosz katonai ügyészség 2004. szeptember 21-én lezárta az ügyben 14 éve folytatott vizsgálatot, anélkül, hogy bárki ellen vádat emelt volna. A fasizmus és kommunizmus bűntetteit vizsgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 2004. november 30-án ezért saját vizsgálatot indított a katyni vérengzés ügyében. Az orosz ügyészség azonban - korábbi ígéretei ellenére - nem tette hozzáférhetővé a lengyelek számára az orosz vizsgálat 183 kötetnyi iratanyagát.
Kwasniewski az évfordulón magas lengyel érdemrendekkel tüntetett ki 48 személyt, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a katyni bűntett kiderítésében és dokumentálásában. Köztük volt 31 orosz és ukrán állampolgár - történészek, a Memorial társaság tagjai és a kihantolási munkálatok résztvevői.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.