Kicsomagolták a kopt műkincseket
2005. március 9. 09:50
Megérkezett Budapestre az a 129 nagy értékű műkincs, amelyet A fáraók után - a kopt művészet kincsei Egyiptomból című tárlaton mutatnak be a Szépművészeti Múzeumban; a műtárgyak egy részét kedden megtekintette Bozóki András kultuszminiszter.
Az év múzeumi szenzációjának ígérkező, két hónapig látható kiállítás megnyitója az idén 25 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóeseménye lesz március 18-án. A 21 millió dollár értékűre becsült egyiptomi emlékek mellett mintegy hetven, Budapesten őrzött műtárgyat is bemutatnak a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből a kopt művészet kincseiből válogató tárlaton. Bozóki András megtekintette a kiállítás előkészületeit; a magyar fővárosba szállított, már kicsomagolt fa- és kőfaragványok, töredékek, bronzedények, szövetek, oszlopfők, falfestmények és ikonok közül a kisebb műkincseket az oszlopcsarnokot jelképező Dór teremben posztamentumokon elhelyezett vitrinekben, irányfényekkel megvilágítva állítják ki.
Török László, a tárlat kurátora a miniszternek megmutatta a Szohági Fehér Kolostor 40 centiméteres díszes bronzkulcsát az 500-520-as évekből. Bozóki András és a sajtó képviselői két sírépítmény faragványát, egy I. századi Appoló-, illetve egy IV. századi nílusi tájábrázolást, valamint egy olyan fafaragványt is láthattak a VI. századból, amely egy keresztény templom mennyezetgerendáját díszítette.
A Szépművészeti Múzeum a görög, majd a bizánci befolyás alá került Egyiptom művészetét tárja a látogatók elé. Az i.e. 4. és az i.sz. 7. század között, az említett kultúrák keveredéséből született meg a kopt művészet. A kiállítás tervét Török László akadémikus, a kopt művészet nemzetközi hírű kutatója állította össze - olvasható a múzeum sajtóanyagában. Az ismertető szerint a templomokból és kolostorokból származó oszlopfők és falfestmény-töredékek mellett a tárlat szenzációja egy mostanáig jóformán ismeretlen, két oldalán festett, körmenetekben használt ikon a VI. századból.
Mint az MTI a múzeum kommunikációs osztályától megtudta, az összesen ezer kilogramm súlyú műkincseket repülővel, tizenegy különleges, úgynevezett termoládában szállították Budapestre a leggazdagabb egyiptomi gyűjteményekből, a Kairói Kopt Múzeumból, az Alexandriai Görög-Római Múzeumból és az Alexandriai Nemzeti Múzeumból. A műtárgyakat külön erre az alkalomra válogatták össze, legtöbbjük most látható először külföldön.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Ősi tározókból nyerik ma is a vizet India egyes területein
- Hogyan lettek a vikingekből két évszázaddal később normannok?
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- A közhiedelemmel ellentétben jobbára gyalog vívták a rózsák háborújának ütközeteit
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.