60 éve süllyesztették el a Wilhelm Gustloffot
2005. január 28. 12:38
1945. január 30-án, azaz hatvan évvel ezelőtt egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette a Wilhelm Gustloff nevű német hajót, amelyen több mint 9 ezer ember pusztult el.
A szovjet csapatok előretörése miatt németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé. A Gotenhafen kikötőjében (Danzig közelében) lévő számos hajó volt reménységük célja. 1945. január 21- én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál-hadműveletet: minden német hajónak mentenie kellett mindazt, amit lehetett. Elsősorban a tengeralattjárók kadétjait és a hadianyagot menekítették nyugatra, de a szabad hajótereket menekülő öregekkel, nőkkel és gyerekekkel töltötték meg - a férfiaknak az utolsó töltényig harcolniok kellett. A tömeg áttörte a korlátokat, s az 1500 utasra és 500 főnyi személyzetre tervezett Gustloffon is több mint 10 ezer ember zsúfolódott össze, köztük 4 ezer gyermek. A hajó január 30-án indult el, s az aaknamentes nyílt vízen haladt.
Éjszaka az S13 jelű szovjet tengeralattjáró felfedezte a kivilágított hajót, és három torpedóval elsüllyesztette. Az oldalára dőlő hajóból csak 1239 embert tudott a két kísérőhajó kimenteni, több mint 9 ezren a jeges vízbe vesztek. Ez volt a hajózás legnagyobb katasztrófája, mellette eltörpül a Titanic esete. (A Gustloff-ot 1937-ben bocsátották vízre, 208 m hosszú, 24 m széles volt. Történetét Günter Grass dolgozta fel Rákmenetben című regényében, 1960-ban film is készült róla, amelyet keleten soha be nem mutattak.) Ugyanez az S13-as szovjet tengeralattjáró 1945. február 9-én elsüllyesztette a Steuben gőzöst, az ezen tartózkodó 5 ezer menekültből csak 600-at tudtak kimenteni. Április 16-án a szovjetek a Goya motoros hajót torpedózták meg, a 6220 emberből 165 menekült meg. A német Hannibál-hadművelet minden idők legnagyobb evakuálási akciója volt, a német haditengerészet mintegy 350 hajóval 2,2 millió embert szállított a kelet- és nyugat-poroszországi, valamint pomerániai kikötőkből Schleswig-Holsteinbe és Dániába. A három elsüllyedt hajó vesztesége összesen kb. 20 ezer fő, tehát 1 százalék volt, szemben a szárazföldi menekülési útvonalakkal, ahol minden hatodik ember elpusztult.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.