Nagy Imrét kizárják a pártból
2004. szeptember 13. 12:06
Nagy Imre (1896-1958) az agrárkérdés szakértőjeként a magyar kommunista mozgalom moszkvai emigránscsoportjához tartozott. 1945 után fontos állami tiszteket (földművelési miniszter 1944-45, belügyminiszter 1945-46) töltött be, de hamarosan háttérbe szorult. 1947-49-ben ellenezte a gazdaság, különösen a mezőgazdaság gyors, erőszakos, szovjet mintájú átalakítását. Ezért 1949 szeptemberében kizárták a pártvezetésből. 1950-től fokozatosan `visszatért`, 1953 július 4-én szovjet támogatással miniszterelnök lett. Korrekciós politikai és gazdasági intézkedéseket hozott, amelyeket reformokká igyekezett továbbfejleszteni. 1954 késő őszétől nem élvezte Moszkva támogatását, 1955. január 8-án a szovjet pártelnökséggel folytatott tárgyalásokon megbírálták, és önkritikára szólították fel. Hamarosan bekövetkezett betegsége miatt hetekre kikapcsolódott a politikából, ezalatt Rákosi előkészítette politikai elítélését, majd pozícióiból való eltávolítását. 1955. december 3-án a pártból is kizárták. Nagy Imre elutasította az önbírálatot, s vezéralakja lett a pártellenzéknek, amely az ő kormányprogramját tűzte zászlajára. 1955-56-ban írott politikai tanulmányaiban élesen bírálta a sztálinizmust, amelyet "elfajult bonapartista" rendszernek nevezett. Síkra szállt a nemzeti függetlenségért és Magyarország katonai tömbökön kívüli státuszáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap