Csodával határos módon vészelte át a doni katasztrófát Tuba László
2024. december 7. 17:05 Múlt-kor, ArchívNet
A tragikus sorsú magyar 2. hadsereg egyes seregtesteinek hivatalos hadiokmányai eléggé hiányosan, töredékesen maradtak fenn a Hadtörténelmi Levéltárban. Különösen igaz ez a zalai, 9. könnyű hadosztályra, amelynek történetének rekonstruálásához nélkülözhetetlenek az egykori résztvevők magánjellegű dokumentumai, visszaemlékezései és fényképei. Ezek közé tartozik a nagykanizsai 47. gyalogezred II. zászlóaljának egyik századparancsnoka, Tuba László hadnagy 1942. évi harctéri naplója.
Magyar honvédek a Szovjetunióban (Wikipédia / Taz666 / CC. BY-SA 3.0)
Korábban
Molnár András: Századparancsnokként a Donnál Tuba László hadnagy 1942. évi harctéri naplója I. rész című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Tuba László életrajza és katonai pályafutása
A református vallású Tuba László 1914. március 8-án született Szombathelyen, Tuba István MÁV mozdonyvezető és Zámbó Borbála fiaként. Szülővárosában végezte el az elemi iskola négy osztályát, majd 1924-től a szombathelyi állami fiú felső kereskedelmi iskolában tanult, s ott is érettségizett 1933-ban. Ezt követően magántisztviselő lett, 1934-től egy szombathelyi biztosító intézetnél gyakornokoskodott.
Tényleges katonai szolgálatát 1936. október 4-én kezdte Nagykanizsán, a szombathelyi 3. honvéd vegyesdandárhoz tartozó „3/2. határőrkerületi parancsnok-helyettes” fedőnevű rejtett honvédségi alakulatnál, a m. kir. „Nagy Lajos király” 6. honvéd gyalogezrednél, ahol előbb a karpaszományos tisztes-iskolát, majd a karpaszományos emléklapos tiszti iskolát végezte el. 1937. november 20-én karpaszományos határőr címzetes őrmesterré, 1937. december 13-án pedig karpaszományos őrmesterré, illetve címzetes zászlóssá léptették elő. 1937. május 21-étől a következő év májusáig géppuskás szakaszparancsnok volt a „3/2. határőrosztály” fedőnevű honvéd alakulatnál. 1938 májusától a 9. önálló gyalogdandár nagykanizsai 17/II. zászlóalja visszamaradó különítményének állományába tartozott zászlósként, s továbbra is szakaszparancsnok volt az alakulat géppuskás századánál.
Ebben a beosztásában 1939. március-áprilisban részt vett a kárpátaljai bevonulásban és a szlovák-magyar fegyveres összetűzésben, az év augusztusától pedig segédtiszti teendőket látott el a 17/II. zászlóalj parancsnoka mellett. Miután alakulatával 1940 szeptemberében részese volt az észak-erdélyi bevonulásnak, november 1-jével hadnagyi rendfokozattal került a m. kir. Honvédség hivatásos tiszti állományába. 1941 áprilisában szintén zászlóalj segédtisztként vett részt a délvidéki (muraközi) bevonulásban, ugyanazon év júliusában pedig az egyik puskásszázad parancsnoka lett a néhány hónappal korábban Csáktornyára áttelepült 17/II. zászlóaljnál.
1942 áprilisától 1943 áprilisának végéig harctéri szolgálatot látott el a keleti hadszíntéren, a magyar 2. hadsereg hadműveleti területén, az alakulata mozgósításával Csáktornyán felállított 47/II. zászlóalj 5. puskásszázadának parancsnokaként. Századával részese volt 1942. május 30. és június 6. között a Kurszktól keletre húzódó ideiglenes védelmi vonalon vívott elhárító harcoknak és a június 28-ától július 2-áig tartó hadműveletnek, az úgynevezett tyimi áttörésnek, augusztus 8-ától 13-áig pedig részt vett a Kosztyenkinél létesített szovjet hídfő elleni küzdelemben.
E harcok során, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért 1942. október 1-jén megkapta a Kormányzói Dicsérő Elismerés látható jelét képező Magyar Koronás Bronzérem kitüntetést (a Signum Laudist) a hadiszalag és a kardok egyidejű adományozása mellett, s ugyanezen a napon hivatásos főhadnaggyá léptették elő.
Miután október folyamán maláriában – a névszerinti veszteségkimutatás szerint Rudkinóban, 1942. október 17-én influenzában – megbetegedett, előbb tábori kórházban gyógykezelték, majd a hátországba, a szombathelyi hadikórházba szállították. Felgyógyulását, illetve egészségügyi szabadságát követően 1943 áprilisában tért vissza bajtársaihoz a hadműveleti területre, amikor alakulatának a Dontól való gyötrelmes visszavonulást túlélő maradványai már a Kijev környéki újjászervezési területen voltak. Hazatérését követően, 1943 májusától ismét századparancsnoki teendőket látott el Csáktornyán a 17/II. zászlóaljnál, ahonnét 1944 májusában a zalaegerszegi 17/III. zászlóaljhoz helyezték át puskásszázad parancsnoknak.
A 17/7. század parancsnokaként 1944. június 20-ától ismét harctéri szolgálatot teljesített, immár a Kárpátok előterében, Sztaniszlau térségében. Július 24-én aknavető gránátszilánktól megsebesült a jobb lába. Előbb a huszti kórházba vitték, majd kórházvonattal a nyíregyházi tábori kórházba szállították, ahonnan augusztus 5-én a szombathelyi 523-as hadikórházba helyezték át. Még lábadozó beteg volt, amikor 1944. augusztus 17-én Táplánszentkereszten házasságot kötött a római katolikus vallású Kuti Márta tanárnővel, akitől később, 1946-tól kezdődően négy gyermeke (Péter, Judit, Pál és Ágota) született, de egyikük (Judit) egyéves korában meghalt.
Miután Tuba Lászlót a felgyógyulását követően, 1944 szeptemberének közepén elbocsátották a kórházból, visszaindult a harctérre az alakulatához. Mivel azt időközben felszámolták, Husztról Ökörmezőre irányították, s ott 1944. október 6-án a 24. hadosztály alakulóban lévő kiképzőtáborának segédtisztje lett. A kiképzőtábor állománya 1945 áprilisáig a hadosztállyal együtt vonult vissza a Felvidéken át Morvaországig, ahol a seregtest harcoló része április 10-én átállt a szovjetekhez.
A németek ezt követően lefegyverezték, majd védőállások építésére vették igénybe a kiképzőtábor megmaradt legénységét. Tuba László a háború befejezését követően, május 9-én hazaindult, ám a szovjetek május 13-án Bécsben társaival együtt feltartóztatták és hadifogságba vetették. Hadifogolyként előbb Bécsújhelyre, azután Sopronkőhida érintésével a sopronhorpácsi gyűjtőtáborba vitték. Onnan június 7-én sikerült megszöknie, és két nap múlva hazaért Szombathelyre.
Molnár András: Századparancsnokként a Donnál Tuba László hadnagy 1942. évi harctéri naplója I. rész című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Juan Diego lett az első indián szent, neki jelent meg a Guadalupe-i Szűzanya tegnap
- 10 tény az ördögűzésről tegnap
- Elviselhetetlen fájdalommal járt a foghúzás az érzéstelenítés feltalálása előtt tegnap
- Magyar forradalom a svéd források tükrében tegnap
- Jeruzsálembe is eljutott a világjáró viking király tegnap
- Légy része a Múlt-kor történelmi magazin csapatának! tegnap
- Betegen állt ki utolsó meccsére a bokszlegenda, Muhammad Ali tegnap
- Három napot töltöttek az égitesten az utolsó holdutazás űrhajósai tegnap