Nem volt esélye, hogy bármire is vigye, végül kétszer lett az USA elnöke
2024. november 25. 16:10 Múlt-kor
Sokáig úgy tűnt, hogy Grover Cleveland élete teljesen átlagos lesz a kor viszonyai között. Szegény családba született, iskolába nem járt. 14 évesen már dolgozni kényszerült. Nem voltak túl jó életkilátásai, míg a nagybátyja magához nem vette. Ekkor megnyíltak az érvényesülés kapui, tanulni kezdett, előbb ügyvéd, majd polgármester, kormányzó, végül elnök lett. Aztán a következő ciklusban elbukta a főhatalmat, de nem adta fel és négy évvel később ismét megnyerte a választást.
Grover Cleveland kormányzói portréja
Korábban
Ha megnézzük Cleveland életútját nála kevésbé ambiciózusabb elnökjelöltet csak elvétve találunk. Gyermekkorát a nélkülözés jellemezte és nem engedhette meg magának a semmittevést, 14 éves korában már boltban dolgozott eladóként, iskolát leginkább csak akkor látott, amikor elhaladt mellette munkába menet. Élete akkor vett nagy fordulatot, amikor édesapja halála után tehetős nagybácsija magához vette és ügyvédet kívánt nevelni az ifjúból.
Az amerikai polgárháborúban egyik oldalon sem vett részt, mindezt annak ellenére, hogy fizikailag és szellemileg is alkalmas volt a szolgálatra. Emiatt nemcsak a magánéletében, de a politikai szférában is sok kritika érte. Úgy oldotta meg a dolgot, hogy élt a „helyettesítés intézményes jogával és” maga helyett szegény lengyel emigránst bérelt fel, hogy szolgáljon helyette a háborúban.
Öt év alatt az elnöki székbe
Az élet más örömeit azonban élvezte, imádta az alkoholt és enni is szeretett. 120 kilójával ő lett minden idők egyik legkövérebb elnöke. Önironikus humorának köszönhetően mindig tudott nevetni önmagán és könnyen alakított ki kapcsolatot az emberekkel. Polgártársai és a helyi Demokrata Párt unszolására elindult a Buffalo városában kiírt polgármesteri választáson, amit játszi könnyedséggel meg is nyert, majd évekkel később a New York állam kormányzója cím is hasonlóan akadálytalanul hullott az ölébe.
Korabeli gúnyrajz Cleveland házasságon kívüli kapcsolatáról.
A költségmegtakarítás híveként igyekezett megnyirbálni a felesleges kiadásokat és csökkenteni a korrupciót, amivel egyaránt sok barátot és ellenséget is szerzett. A Demokrata Pártban egyértelművé vált, hogy ő lesz az elnökjelölt. Az 1884-es választásokat a Wall Steet-i bankárok karmában lévő James G. Blaine ellen nagy nehezen, de megnyerte. Első terminusában még harciasabb volt, mint korábban. A Fehér Ház első embere 414 alkalommal használta vétójogát a Kongresszusban.
Az első ciklusa alatt a vámok csökkentéséért is harcolt, és ez volt egyik oka annak, hogy alulmaradt az újraválasztási kampányában. Az északkeleti iparosodott államok, köztük szülőállamának Maine-nek a gyári munkásai is úgy gondolták, hogy emiatt elveszíthetik munkájukat. Emellett elnöksége megosztó volt, hiszen mindenben igyekezett a délieknek kedvezni, elutasította az integrált iskolákat és korlátozta a feketék politikai részvételét. Ez a következő választáson is megmutatkozott, az általános szavazást még megnyerte, de az elektorok nagy részét nem sikerült a maga oldalára állítani, így ismét republikánus elnök következett.
Grover Cleveland, a nagy visszatérő
Cleveland persze nem tétlenkedett, és nem hagyta, hogy elszálljon mellette a lehetőség, hogy ismét történelmet írjon. 1892-ben újra próbálkozott és győzött, pedig sikerében még a demokraták közül is sokan kételkedtek. Kampányával ismét megnyerte az általános választást, valamint sikerült több csatatér államot is megszereznie republikánus riválisa Benjamin Harrison elől. Az elnöki székért folyó harc kifejezetten unalmas volt, hiszen Harrison felesége betegsége miatt szinte egyáltalán nem kampányolt.
Nehéz elképzelni, hogy Cleveland mit érezhetett, hiszen a polgárháborús időszak óta senki sem volt, aki ennyire meg tudta volna szorongatni a republikánusokat. Balszerencséjére második terminusa alatt a gazdaság teljesen összeomlott, a munkanélküliség pedig az egekbe szökött, ami magával rántotta a Demokrata Pártot is. A nincstelenek tömege többször is támadást intézett Washington D. C ellen, ezért a Nemezti Gárdát is be kellett vetnie.
A leköszönő Cleveland, miközben William McKinley elnöki esküt tesz
1896-ban a demokraták felkérték, hogy legyen ismét a jelöltjük, hiszen ekkor a harmadik elnökségnek még nem volt semmi akadálya. Cleveland azonban nem kért a lehetőségből és helyette inkább a Princetoni Egyetem vagyonkezelőjeként dolgozott élete végéig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon tegnap
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 2025.01.08.
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 2025.01.08.
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 2025.01.08.
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását 2025.01.08.