Elismert népirtás
2003. november 5. 18:35
Egyhangúan fogadta el a az ukrajnai népirtás elítéléséről szóló határozati javaslatot a Parlament emberijogi bizottsága
Korábban
Észrevétlen népirtás
Hartyányi Jaroszlava az ülésen arra kérte a képviselőket, hogy a szövegben ukrán holokauszt helyett ukrajnai népirtás szerepeljen, s a felvetést a szavazás során a bizottság egyhangúlag támogatta.
Fodor Gábor (SZDSZ) utalt arra, hogy az akkori éhínséget tudatosan idézték elő Ukrajnában, s az sokmillió ember életébe került. Véleménye szerint ugyanakkor alaposabban körüljárhatták volna az egykor történteket, arra jobban felhívhatták volna a figyelmet, ha nem határozati javaslatot fogadnak el, hanem emlékülést rendeznek a témában történészek részvételével. Mint mondta, attól tart, hogy a javaslat "kevéssé lesz feltűnő a szavazási dömpingben".
Hargitai János (Fidesz) ezzel szemben azt mondta: az emlékülés "politikailag kevésbé lenne súlyos".
Ukrajnában, amely a múlt század legnagyobb részében a Szovjetunióhoz tartozott és annak egyik legfőbb gabonatermő területét alkotta, termékeny földje ellenére ebben az időszakban három ízben is pusztított szörnyű éhínség. Az 1921-23. évi a polgárháború befejezése előtt kezdődött, s a szárazság, a világháború és a polgárháború következményein túl szerepet játszott benne az akkori rendszer agrárpolitikájának csődje és a hadikommunizmus politikája is. A második, 1932-33. évi éhínségben nagy szerepe volt a szovjethatalom tudatos fellépésének az ukrán parasztság széles rétegei ellen, ez járt a legsúlyosabb következményekkel, majd a II. világháború után, 1946-47-ben újabb éhínség pusztított az országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.