Értékes numizmatikai kincsek bemutatásával is várják az érdeklődőket a Pénzmúzeum nyílt napján
2024. július 30. 11:50 MTI
Csütörtökön ismét nyílt napot tartanak a Pénzmúzeumban, a rendezvényen a hazai numizmatikai kincsek megismerésén túl többek között előadások, filmvetítés, értékbecslő stand, robotikabemutató várja az érdeklődőket.
A kép illusztráció. (Forrás: Facebook / Pénzmúzeum)
Korábban
A Pénzmúzeum hétfői közleménye szerint a múzeum aulájában 11 és 12 óra, valamint 15 és 16 óra között Ismerkedj meg a programozás alapjaival címmel robotikabemutató családi programot szerveznek.
Délelőtt 11 és este hat óra között a 23 Kossuth-bankó: A szabadságharc elfeledett kincsei a romok alól című programon a 2023-ban Kőröshegyen előkerült ritka papírtekercs és a Kossuth-bankók megtalálásának történetét ismerhetik meg a látogatók.
Délután értékbecslő stand áll a nagyközönség rendelkezésére, ahol a múzeum restaurátora felméri a behozott érmék állapotát és tartásfokát, az intézmény numizmatikai műtárgybecsüs-szakértője, Gyarmati Ferenc pedig értékbecslést ad hozzá.
A Pénzügyi évszázad – a Magyar Nemzeti Bank 100 éve című időszaki kiállításon 10, 13, 16 és 18 órától tárlatvezetések indulnak. A tájékoztatás szerint lesznek programok az állandó kiállításban is: a Forintok találkozója című eseményen szó lesz Károly Róbert, valamint Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás nagyértékű aranyforintjairól, valamint a látogatók társasjáték keretében követhetik végig a Kossuth-bankók tündöklését és bukását.
A múzeumpedagógiai teremben 14 és 15 óra között A bankjegyek kémiája címmel szerveznek előadást, melyen a nagyközönség megtudhatja többek között, hogyan készül a papír bankjegy, milyen kémiai folyamatok hatnak rá, valamint hogyan lehetséges állapotának szinten tartása.
A kép illusztráció. (Forrás: Facebook / Pénzmúzeum)
Az MNB Aranyvonat című előadáson az 1944 decemberében Magyarország teljes aranykészletével nyugatra indult Aranyvonat történetét ismerhetik meg az érdeklődők, majd 18 órától Az Aranyvonat legendája című filmet vetítik le.
A Pénzmúzeum Panoráma Teraszán kulturális talk showt tartanak – olvasható a közleményben.
A Pénzmúzeum csütörtökön 9 és 19 óra között, a terasz pedig 14 és 23 óra között várja az érdeklődőket – áll az összegzésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 17:05
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley 14:20
- A naplóírás és a reformkori divat rejtelmeibe nyerhetnek bepillantást a PIM-be látogatók 13:20
- Felújított formában adták ki az egyik legkedveltebb magyar zenekar, a Piramis koncertfelvételét 11:20
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál 09:50
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque 09:05
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét tegnap
- Házmesterek a vészkorszakban tegnap