Japán kapitulációjával véget ér a háború
2004. augusztus 13. 01:40
Miután Hirosimára és Nagaszakira ledobták a bombákat (1945. VIII. 6. és 9.), Hirohito japán császár rádióbeszédében bejelenti a háború befejezését és Japán kapitulációját. Ezzel a második világháború a Csendes-óceán térségében is véget ért. A császár nyilatkozatát a katonai vezetés ellenállásával szemben tette meg, mely az utolsó emberig tartó harc mellett foglalt állást. A megadás bejelentése után katonák százával követtek el szertartásos öngyilkosságot. A fegyverszünetet szeptember 2-án írják alá. Japánt Douglas MacArthur tábornok parancsnoksága alatt megszállják az USA csapatai. Japán helyzete a háború befejezésekor komor. 1,8 millió halottat gyászol. A háborús károk milliárdokat tesznek ki, az ipart és a hadsereget majdnem teljesen megsemmisítették. Az amerikai megszálló hatalom fő feladatának az ország demokratizálódását szolgáló reformok keresztülvitelét tekintette. A hadsereget és az ipart érintő nagy tisztogatási hullám keretében elítélik a háborús bűnösöket. A nagy konszerneket szétverik, és egy agrárreform során egyenletesebben osztják fel a földet. Ezenkívül jóvátétel fizetésére kötelezik Japánt. Japán gazdaságilag súlyos problémákkal küzd, amit a mintegy hatmillió japán visszatérése Koreából, Szahalin szigetéről, Mandzsúriából és a Csendes-óceán déli szigetiről még bonyolultabbá tesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.