Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István

2024. április 22. 14:20 Csernus Szilveszter

163 éve, 1861. április 22-én született gróf Tisza István politikus, országgyűlési képviselő, a Magyar Királyság miniszterelnöke 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között. Többen bírálták, hogy ő vezette Magyarországot az első világháborúba, végül az őszirózsás forradalom egyetlen áldozataként csak annyit mondott halálát megelőzően: „Ennek így kellett lennie”.

Korábban

A háború jelképe

Tisza István – akinek apja, Tisza Kálmán mindezidáig Magyarország leghosszabb ideig egyhuzamban hivatalban lévő miniszterelnöke volt 1875 és 1890 között – 1918-ra a pusztító háború osztrák-magyar szimbólumává vált.

Amíg a központi hatalmak a cári Oroszországot és a „kutya Szerbiát” vádolták a háború kitörésével, addig az antant a magyarokat a világháború fő felelősei közé sorolta, azt a téves meggyőződést követve, hogy a Monarchián belüli vezető szerep Magyarországé. Ahol pedig kétségkívül a legbefolyásosabb képviselő-politikus, Tisza Istváné volt akkoriban a főszerep.

A dualizmus alatt, ha nem is az osztrák birodalomfél, de a császári hatalom mindenképpen kezében tartotta a külpolitikát és a hadügyet, Magyarországnak előbbire Tisza szavaival élve csak „irányadó befolyása volt”.

A kor nyugati politikusai, újságírói arra gondolhattak, hogy míg Magyarország Tisza vezetésével stabilnak látszott, Ausztriát belpolitikai válságok gyengítették, és a háború különben is a velünk határos Szerbia elleni támadással tört ki.

II. Vilmos német császár és Erich Ludendorff német tábornok után Tisza Istvánt tekintette a nyugati sajtó a „leggyűlöletesebb ellenségnek”, a központi hatalmak harmadik legfontosabb emberének 1918-ban.

Tisza (másodjára) 1913 óta volt kormányfő, de miután IV. Károly 1917. nyarán lemondatta, még mindig a kormánypárt élén állt, és fajsúlyos politikai döntés nem született a hozzájárulása nélkül.

Ferenc József és Tisza István egy 1905-ös képeslapon

A Tisza-ellenes propagandából külföldön Robert Seton-Watson és Edvard Beneš, míg Magyarországon Károlyi Mihály és Jászi Oszkár vette ki a részét.

A Károlyi vezette baloldali ellenzék szakadatlan ellenfele volt Tiszának (egyik képviselőjük merényletet is kísérelt meg ellene 1912-ben). A geszti grófot a haladás és demokratizálás, azaz az általános választójog akadályának tekintették, ami Károlyiék szerint a nyugati hatalmaknál sem hozta jó színbe Magyarországot.

A Monarchia egyes politikusai és lakossága is Tiszát tekintette a háború fő felelősének. Ausztriában sokan például azért vetették meg, mert erőteljesen érvényesítette a magyar érdekeket, például a lakosságnak juttatott szén- és élelmiszerszállítások terén.

Miután a szocialista Friedrich Adler 1916-ban meggyilkolta Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnököt, vallomásában azt mondta, hogy eredetileg Tiszát akarta megölni, mert őt tartotta a birodalom diktátorának. Ekkorra Tisza már két merényleten is túl volt, de a jövő még további kettőt tartogatott számára.

A későbbiek folyamán a Károlyi körül tömörülő függetlenségi, polgári radikális és egyéb baloldali ellenzéki propagandának is Tisza lett a fő céltáblája, mint aki az elhúzódó háborús szenvedéseket csak meghosszabbítja.

Az antantbarát magyar politikusok csak erősítették a nyugaton kialakult egyszemélyi felelősség képét. Ekkoriban nevezte a háborúellenes Galilei Kör gyakori vendégelőadója, Ady Endre Tiszát családi fészkük után „vad geszti bolondnak”.

következő oldal 1 / 4