Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
2024. április 12. 15:04 Múlt-kor
Szabó József, Sárbogárd akkori fiatal postása 1961. augusztus végén igazán szerencsésnek érezhette magát. Tudta, hogy egy vonat megáll Sárbogárdon, egy olyan emberrel a szerelvényen, aki járt már ott, ahol még soha előtte senki: a világűrben. Szabó József boldogan aláíratta az üdvözlő távirat átvételi elismervényét, Gagarin pedig folytatta világkörüli turnéját. 63 éve, 1961. április 12-én lőtték ki a Vosztok–1 űrhajót, és vele együtt az első embert a világűrbe. Hogyan jutott el először a világűrig, később a világhírnévig Jurij Alekszejevics Gagarin?
Korábban
Egyszerű kezdetek
Életpályájának első szakasza egy igazi szovjet tanmese, melyből csak később bontakozik ki a nemzeti hős képe.
Jurij Alekszejevics Gagarin 1934-ben született egy egyszerű szovjet parasztcsalád harmadik gyermekeként (összesen négyen voltak testvérek), középiskolában öntödei munkásnak tanult, és már korai tanulmányai során belépett a Komszomolba, a szovjet kommunista ifjúsági szervezetbe.
A repülés már fiatalon felkeltette érdeklődését, elsőként egy Jak–18-as gyakorló repülőgéppel emelkedett a magasba, innen pedig egyenes út vezetett – pontosabban vezényelt – a repülőképzésig, ahol 1957-ben sikeresen, első osztályú minősítéssel teljesítette a pilótavizsgát.
A rakéta kiállított másolata napjainkban (kép forrása: wikipédia / Sergei Arssenev / CC BY-SA 4.0)
Karrierjének egyengetése során magánéletét sem hanyagolta el, feleségül vette Valentyina Ivanovna Gorjacsevát, akitől nem sokkal később két gyermeke – Jelena és Galina – született.
Ezután kezdődött meg életének rendkívüli szakasza: első lépésben ő is bekerült a háromezer, űrrepülésre potenciálisan alkalmasnak tekintett jelölt közé, akik közül szigorú, több körös szelekció után végül pár nappal a kilövés előtt Gagarin került kiválasztásra.
A legfontosabb szempontok a fizikai paraméterekkel, illetve a mentális felkészültséggel voltak kapcsolatosak. Az orvosok dicsérték Gagarint, aki kiegyensúlyozott teljesítményével, fókuszáltságával és memóriájával érdemelte ki a megtisztelő szerepet: ő lehetett az első ember az űrben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap