Borba kevert altató okozta Savanyú Jóska vesztét

2024. április 9. 15:05 MTI

117 éve, 1907. április 9-én halt meg Savanyú (Savanyó) Jóska, az utolsó ismert magyar betyár. Működésének „fénykora” 1878 és 1884 közé esett, bandájával Vas, Zala és Veszprém megyékben egyik rablást a másik után követte el. Sírja Tótvázsonyban turistalátványosság, alakja köré rövid idő alatt legendák, betyártörténetek szövődtek.

Betyárok (Illusztráció)

Korábban

A betyárok, az útonálló, fosztogató szegénylegények a 19. század elején árasztották el az országot. Bár jelentős részük közönséges bűnöző volt, világukat mégis egyféle romantika övezte, s mivel a mindenki által megvetett hatalom üldözte őket, némi rokonszenvet is ébresztettek.

A kevés „jó betyár”, a betyárvirtus megtestesítői körül valóságos legendák alakultak ki, a legnagyobb hírnévre Rózsa Sándor tett szert közülük.

Savanyú Jóska négy évvel azután látta meg a napvilágot, hogy a másik híres bakonyi betyár, Sobri Jóska az őt üldöző pandúrok gyűrűjében főbe lőtte magát 1837-ben. Apja számadó volt Veszprém megyében, ő maga is juhászként kezdte életét, de a tisztes szegénység nem vonzotta.

Birkalopás miatt kellett a fejét bujdosásra adnia, 1860-ban fegyveres csavargás miatt raboskodott nyolc hónapig a veszprémi fegyházban. Néhány éven belül már rablások miatt is körözték, 1872-ben újra elfogták, de nem tudtak semmit rábizonyítani, 1875-ben súlyos testi sértés miatt ült egy hónapot.

Működésének „fénykora” 1878 és 1884 közé esett, bandájával Vas, Zala és Veszprém megyékben egyik rablást a másik után követte el. Nem volt válogatós, lépes mézet ugyanúgy elvitt, mint tehenet és pénzt, áldozatait – a betyárromantikához kevéssé illő módon – agyba-főbe verte, olykor meg is kínozta.

1881-ben már gyilkosságba is keveredett, embereivel egy sikertelen rablótámadás során lőttek le egy földbirtokost. A betyár egyre merészebbé vált, a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal rabolta ki. A hatóságok sokáig bottal ütötték nyomát, az alacsony termetű, a szlovák és a német nyelvet is beszélő Savanyú Jóska sikerrel bujkált a Bakony rengetegében.

A vármegyék tehetetlenségét elunva 1883-ban országos körözést adtak ki ellene, a következő évben ezer forint vérdíjat is kitűztek fejére és statáriumot hirdettek. A betyár végzetét mégsem ez, hanem a bosszúvágy okozta: egy bojtár adta fel, akinek rokonát ő lőtte agyon. Sértett cimborája romantikus regénybe kívánkozó módon altatót kevert a halápi csárdában mulatozó betyár borába, akit ezután a csendőrök könnyen el tudtak kapni.

Ügyét 1886-ban tárgyalták, a 27 vádpont között két emberölés is szerepelt. Ő mindent tagadott, számos esetben ki is derült, hogy a bűncselekményt csak az ő nevében követték el. Annyi azonban maradt a rovásán, hogy életfogytiglanra ítéljék, amit másodfokon halálbüntetésre változtattak, de a Kúria levette nyakáról a kötelet, visszaállítva az első fokú ítéletet.

Az utolsó magyar betyár 20 évet töltött rács mögött, már jóval túl volt hatvanadik életévén, amikor kiszabadult. Rövid ideig Pesten, egy kávéházban látványosságként mutogatták, utána szabóműhelyt nyitott.

A szabad életet csak egy évig élvezhette: súlyos reuma kínozta, lábát amputálni kellett volna, de ő a fájdalmak és a műtét elől 1907. április 9-én a halálba menekült. Sírja Tótvázsonyban turistalátványosság, alakja köré rövid idő alatt legendák, betyártörténetek szövődtek.