Méltatlan szerepeket kapott a korábban protekciós Perczel Zita

2024. április 4. 09:05 MTI

28 éve, 1996. április 4-én halt meg Perczel Zita színésznő, a két világháború közötti magyar színpad és film kiemelkedő egyénisége. Kívánságának megfelelően szülővárosában helyezték örök nyugalomra. Élete utolsó percéig dolgozott, sorsának alakulásával mégsem volt elégedett.

Perczel Zita Somlay Artúrral a Budai cukrászda című filmben

Korábban

1918. április 16-án született Budapesten, apja katonatiszt volt. Igazi féltett úrilányként nevelkedett, még a család szandaszőlősi birtokát is eladták, hogy Zita kellő eleganciával jelenhessen meg a Színművészeti Akadémián, ahová tizennégy évesen felvételizett. Az intézményben – ahol a nála több évvel idősebb Básti Lajos, Gellért Endre, Móricz Lili, Várkonyi Zoltán, Fónay Márta voltak az osztálytársai – mindössze egy évet töltött.

Az ifjú színészjelöltek nem szerették, protekciósnak gondolták, nem is egészen alaptalanul. Amikor a Nemzeti Színház színészdiploma nélkül, szinte kislányként szerződtette, ő maga sem hitte el, hogy az ország első társulatának tagja lehet, pedig mindjárt szerepet is kapott Herczeg Ferenc A dolovai nábob leánya című színművében.

1935-ben Voinovich Gézát az igazgatói székben Németh Antal váltotta, aki az egész társulatot meg akarta újítani. Szinte a teljes színészállomány megkapta a felmondólevelet, köztük Perczel Zita is. Az igazgatóság az ő esetében ugyan viharos gyorsasággal korrigált és kijelentette: mégiscsak számítanak rá, ő mégis eltépte a papírt, és beadta a felmondását.

A Vígszínházhoz szerződött, ahol aztán könnyed vígjátékokban játszott epizódszerepeket, nagy drámai alakítások helyett. Ez az ifjúkori dacos lépés meghatározta a pályáját; élete végén, amikor eljött a számvetés ideje, magának is beismerte, hogy helytelenül cselekedett. A Vígszínházban nem kapott méltó feladatokat, ahogy ő mondta: „csak ott volt”.

Filmszínésznőként viszont befutott, legnagyobb sikereit éppen 1934–1937 között aratta. Elsőként Kabos és Gózon partnere volt az Új rokon című filmben, az általa énekelt Kislány, kezeket fel! című betétdal a magyar filmtörténet egyik örökzöld melódiája lett. Majd jöttek az igazi, nagy sikerek: a Lovagias ügy, a Budai cukrászda, a Duna-parti randevú, a Meseautó Kovács Verája. Perczel Zita elegáns megjelenésével, kellemes hangjával, szép mosolyával a harmincas évek végének egyik nőideálja lett.

Perczel Zita Delly Ferenccel Az új rokon című filmben (1934)

1937-ben Franciaországba utazott filmezni, csak rövid időre akarta elhagyni Magyarországot, de közel hatvan év lett belőle. Film helyett színpadi főszerep várta a Theatre de Paris-ban, ahol partnere Pierre Brasseur volt. 1939-ben házasságot kötött egyik kollégájával, aztán a társulattal előbb franciaországi, majd világkörüli turnéra indultak. A háború után tértek vissza Párizsba, a házaspárnak azonban ekkorra megromlott a kapcsolata, és el is váltak. Új társával, az orosz filmproducer Lukaseviccsel utaztak előbb New Yorkba, majd Hollywoodba.

1951-ig élt a film fővárosában, de szerepajánlattal senki sem kereste meg, így vezette a háztartást, nevelte három gyermekét. A munkában nem volt sikeres, magánélete is válságba jutott, súlyos depresszió gyötörte. Visszatért hát Európába, ahol Párizs a tizenegy esztendős kihagyás után is visszavárta, a Theatre des Capucines-ben ötszázas szériát játszottak Sacha Guitryvel.

1966-ban Madridba költözött, onnan Rómába, és itt élt egészen addig, amíg az 1990-es politikai fordulatot követően lehetősége nem nyílott a szülőhazába való visszatérésre.

1991-ben a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött egy szerepre Noel Coward Forgószínpad című darabjában, Kecskeméten ő volt a nagymama Csiky Gergely vígjátékában. Simó Sándor portréfilmet készített róla, szerepet vállalt Kardos Ferenc A világ legkisebb alapítványa című filmjében is, erre azonban már nem kerülhetett sor. A forgatás előtt, 1996. április 4-én halt meg Budapesten.

Kívánságának megfelelően szülővárosában helyezték örök nyugalomra. Élete utolsó percéig dolgozott, sorsának alakulásával mégsem volt elégedett. A meseautó magányos utasa című önéletrajzi kötetében ezt írta: „Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni.”