Még a gyászév letelte előtt házasodott újra Petőfi özvegye, Szendrey Júlia

2024. március 17. 09:50 Sziklay Cs. Mónika

Második férje mellett sem találta meg számításait, melyről így írt: „sohasem akart bennem mást tekinteni, mint durva érzékeinek alárendelt vak eszközt, ki ama szomorú időben mézédes szavaival, frázisaival csak azért ámított, hogy engem majd a legkegyetlenebb módon megcsaljon.”

Szendrey Júlia 1859-ben

Korábban

Feleségek felesége

A váteszköltő hitvese, a nemzeti emlékezet által kultikus alakká vált asszony, Szendrey Júlia 1828. december 29-én született Keszthelyen Szendrey Ignác, a Festetics-birtok gazdatisztje és Gálovits Anna első gyermekeként. Testvérével, Máriával (Gyulai Pál későbbi feleségével) együtt sokoldalú, kiváló nevelésben részesült. Németül, franciául írt és olvasott, festett, jól táncolt, széles körű művészeti és irodalmi érdeklődéssel bírt. Mindkét leánygyermek kitűnően zongorázott. Maga Ábrányi Kornél, a kor neves zeneszerzője is gyakran látogatta a családot.

Júlia 1838–40 között Mezőberényben, a nagy múltú Wenckheim-intézetben tanult, majd 1840-ben Pestre utazott, hogy a módos családok gyermekeit fogadó Tänczer–Lejtei-intézetben tanulhasson további négy évig. Végül újra visszatért Mezőberénybe, tanulmányait a Celestim-kastélyban fejezte be. A művelt úrilány 1844-ben, miután édesapja elvállalta a Károlyiak gazdatisztségét, családjával Erdődre, a várba költözött. Bár a fiatal lány számára szülei több lehetséges férjjelöltet is számba vettek, a tizennyolc éves Júlia 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerkedett az akkor már országszerte ismert poétával, Petőfi Sándorral.

Az ábrándozásra hajlamos, érzékeny lelkületű leányban fellángoló Petőfi-szerelem a maga bonyolultságával, nehézségeivel együtt is elsöprő volt – Szendrey Ignác nemcsak a köztük húzódó társadalmi különbségek, hanem lánya természete miatt is ellenezte a házasságkötést Petőfivel: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

Szendrey Ignác

Júlia nemcsak Petőfi szerelme, hanem múzsája is lett. A házasságkötést ellenző hangok és a szülői támogatás teljes hiánya ellenére kitartott választottja mellett: a poéta – a hajthatatlannak mutatkozó apával való összetűzése után – meg akarta szöktetni, erre azonban Júlia nem vállalkozott. De megígérte, várni fog rá. A hiúságában sértett költő megharagudott a leányra, elutazott, és felindulásában egy színésznőt kívánt azonnal feleségül venni. A rögtönzött frigyből azonban – eskető pap híján – semmi nem lett.

Számtalan félreértés, bizonytalanság, két külön töltött hónap és a költő állítólagos csapodárságáról szóló hírek után Júlia felismerte érzéseinek valós mélységét, és kinyilvánította elhatározását a helyi uradalmi inspektor lányának, legkedvesebb barátnőjének, Térey (Fleckl) Marinak írt levelében:

„Végre lerázhatom magamról az örökös okoskodás jégpánczélját, mit rám erőltetnének… mit eddig összetépni erőm nem volt s most szabadon lélekzem. Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem s hogy mit több, ne legyek boldog sem ezen, sem a más világon! Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan, mi csak tőle függ – lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég és kivívni magamnak a jövő üdvösségét, de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz számomra minden.”

Szendrey Júlia

A mámorosan megélt, viszonzott szerelem beteljesüléseként a költő 1847. augusztus 5-én eljegyezte őt. „Oh lásd, így szeretlek én, mint lelkem mennyországát, szeretlek, mint földi üdvösségem teremtőjét (…) Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon, vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek: e hölgy, kit ti csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém!” Ugyanezen év szeptember 8-án Júlia édesanyjának jelenlétében, de atyai áldás nélkül kötöttek házasságot az erdődi vár evangélikus kápolnájában.

Mézesheteiket Teleki Sándor – a poéta barátja, a „vad gróf” – kastélyában, Koltón töltötték, majd Arany Jánosnál vendégeskedtek Nagyszalontán. Az év novemberében Pestre, a Dohány utcai Schiller-házba költöztek, lakásukat barátjukkal, Jókai Mórral is megosztották. A fiatalasszony élvezte a költőfeleség szerepét és társadalmilag kiváltságosnak tartott helyzetét. Kultusztörténeti szempontból kimutatható, hogy míg a „haza lángoszlopának”, azaz Petőfi alakjának mitizálódásához korai halálának körülményei is nagymértékben hozzájárultak (hiszen áttételesen a nemzet költőjének életpályája nem lehet más, kizárólag, „mint a villámé” – amely természete alapján nagy fényjelenséggel kísérve feltűnik, majd rövid fellobbanás után nyomtalanul távozik), addig Szendrey Júliát nemcsak a költő életében elfoglalt emblematikus státusza predesztinálta a „feleségek felesége” halhatatlan szerepére, hanem a fiatalasszony – a korban szokatlan – excentrikus magatartásformái is.

A koltói Teleki-kastély

Emancipált attitűdje több módon is megmutatkozott: szoknya helyett gyakran viselt nadrágot, haját rövidre vágatta, szivarozott – a francia írónő, George Sand példájára. Nyilvánosságot kapnak Júlia leánykori és fiatalasszonykori naplói. Petőfi, az européer – Kosztolányi 1906-os szavával élve – folytatásos közlésekben 1847-ben kiadatta hitvese írásait a Hazánk és az Életképek hasábjain. Júlia (leginkább Petőfi halála után) nemcsak verseket írt, az esszéíráshoz is volt érzéke. Andersen meséi mellett számos francia és német nyelvű szépirodalmi művet fordított magyarra – így saját jogán is kivívta az irodalmi elismertséget.

következő oldal 1 / 3