„Meseautóknak” és „üvegpalotáknak” tűntek az Ikarus híres 30-as autóbuszai

Ikarus 30-as autóbusz Galyatetőn, 1954 (Fortepan / Nagy Gyula)

Az Ikarus megalapításának előzményei a századfordulóig nyúlnak vissza. Uhry Imre 1895-ben indította el vállalkozását Kovács- és Kocsigyártó Üzem néven a Városliget közelében. A kialakításukban hintóra emlékeztető autóbuszok az 1920-as évekre már több magyar városban is közlekedtek.

Uhrynak sikerült a gazdasági világválságból is talpra állnia, annyira, hogy az 1930-as években fontos lépéseket tett, hogy kisüzemi gyártásról nagyüzemi sorozatgyártásra álljon át. Az ekkor közel ezer főt alkalmazó üzemben a kezdetben egyedi tervezésű favázakat fémre cserélték, modelleket készítettek a nagyobb szériában gyártott típusokról, gépesítettek, fejlesztettek. Uhry Imre cége a II. világháború kitörésére már igazi nagyvállalattá vált.

A Hungária úti és mátyásföldi telepeken 1945-től a szovjet hadsereg gépkocsijainak javításával foglalkoztak. A vállalat 1947-től már a Nehézipari Központ felügyelete alatt működött, a következő évben pedig államosítottak.

1949-ben az Uhri Testvérek, a Repülőgépgyár Rt. és az Ikarus Gép- és fémáru Rt. összevonásával megalakult az Ikarus Karosszéria és Járműgyár Nemzeti Vállalat. Profiljába a gépkocsi-karosszériák, járművek, vas- és fémszerkezetek, járműalkatrészek és -tartozékok gyártása és javítása tartozott. Ez az előtörténet megmagyarázza a névválasztást is, amely eredetileg a repülőgépalkatrész-gyártásra utalt.

Mozgó üvegpalota

A maga korában modernek számító, önhordó karosszériás Ikarus 30-as autóbusz 1951. február 24-én állt forgalomba a fővárosban. Ezen a típuson tűnt fel először az Ikarus logó és felirat. Az ún. önhordó szerkezetű autóbuszok gyártását egy kisebb vita előzte meg. A politikai felügyelet ellenezte az újítást és a régi alvázas szerkezetet preferálta.

A Rába Tr 3,5 típusú autóbusz nem sokkal korábbi halálos balesetét is az új megoldásnak tudták be. Ez azonban Nehézipari Központ célzatos félremagyarázása volt, a tragédiát ugyanis fékhiba okozta. Végül a szakmai érvek győztek, az önhordó karosszéria gyártása indult meg.

A 30-as modell teljes hossza 8 méter, szélessége 2,4 méter, súlya 46 mázsa, legnagyobb sebessége óránként 75 km, fogyasztása pedig 100 km-en 16,2 liter volt. A Csepel Autógyár 4 hengeres Diesel-motorját szerelték bele.

A kovácsoltvasból készült váz helyett lemezből préselt merevítőket alkalmaztak, amivel az addigi legkönnyebb szerkezetet érték el, ezzel jelentős munkaidőt és nyersanyagot takarítottak meg. A városi forgalomba szánt buszok 22 ülőhellyel és 18 állóhellyel rendelkeztek, az országúti változatban 32-en tudtak helyet foglalni.

Az Élet és Tudomány 1951. novemberi száma lelkesen adott hírt a magyar ipar új büszkeségéről, az ország városait ellepő új „autóbuszcsodáról”, amelynek felbukkanása olyan volt, „mintha mozgó üvegpalota suhant volna el” a járókelők mellett.

A cikk szerzője nem mulasztotta el persze a buszok megjelenését megfelelő politikai és ideológiai köntösbe burkolni: „az új autóbusz, az Ikarus 30 olyan simán röpül velünk, mintha álomban röpítene. Nem voltak a Horthy-rezsim urainak olyan meseautói, mint amilyet az Ikarus 30-cal adott a dolgozók állama Budapest és az ország dolgozó népének.”

Zerkovitz Béla, az Ikarus főmérnöke az Autó-Motor 1952. október 1-jei lapszámában megjelent cikk szerint azzal kommentálta a 30-as modellt, hogy vele „a kontinens egyik legjobban sikerült kis autóbusza” született meg.

A típust a genfi Autókiállításon, a prágai nemzetközi vásáron és a Német Demokratikus Köztársaság mérnökeinek is bemutatták. A külföldiek elismerő véleménye megrendeléseket is hozott, az Ikarus 30 az első komolyabb exportsikert érte el: Csehszlovákiába, az NDK-ba és Kínába is szállítottak belőle.

Az ezredik Ikarus 30 (Kép forrása: Fortepan/ Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)

A gyártás tempóját jelzi, hogy 1952 szeptemberében már az ezredik 30-as gördült ki a gyár kapuján.
A hétéves gyártási periódus alatt összesen 3175 darab készült, amelyeknek mindössze az egyharmada került hazai forgalomba. Két Ikarus 30-as szállította az edzésekre és a versenyekre a helsinki olimpián a magyar csapatot is.

Izzasztó utak

A 30-as városi használata azonban közel sem volt olyan sikeres, mint amekkora bizakodás övezte kezdetben. A tervek már elővetítették, a busz nem fogja tudni kiszolgálni a tömegközlekedését tekintve dinamikusan fejlődő Budapestet.

A Fővárosi Autóbuszüzemnek (FAÜ) ekkorra már inkább 80-100 férőhelyes járművekre lett volna szüksége. A távolsági közlekedésben sokkal jobban bevált ez a típus, jól bírta a kátyúkat, a földutakat és télen a jeget is.

A „mozgó üvegpalota” mindemellett nyáron szaunává változott. Az ívelt ablakokkal a beltér szűkösségét próbálták növelni, de a kényelemérzet fokozása helyett az üvegházhatás dominált.

Üvegpalotából Nejlon (Kép forrása: Fortepan/ Nagy Gyula)

A két-két eltolható ablak biztosította szellőzés kevésnek bizonyult a felülről betűző nap ellensúlyozására. Az Ikarus 30-as nem véletlenül kapta meg az izzasztó utaknak emléket állító – és a korszakban divatos nejloningekre utaló – Nejlon becenevet.

Az Ikarus 60-nál már javítottak ezeken a problémákon, de még ez a típus is hamar túlzsúfolttá vált az egyre nagyobb fővárosi utasforgalomnak köszönhetően. 1955-ben a 30-as modellek sorsa a pótkocsivá való átépítés lett.

A pótkocsis üzemből azonban több probléma is adódott, ezért 1963-ban megszüntették ezek alkalmazását. A megoldást majd a csuklós járművek hozzák meg, amelyek gyártására az Ikarus 1960-ban vállalkozott először. Az Ikarus 30-at és korszerűbb változatát, a 31-et végül 1962-ben vonták ki a forgalomból.

Az Ikarus később – nem túlzás azt állítani – meghódította a világot. Minden idők legnépszerűbb modelljének, a 200-as termékcsaládnak a gyártása 1971-ben kezdődött. A vállalat termelési csúcspontját 1984-ben érte el, ebben az évben több mint 13 ezer járművet gyártottak.

Termékei nemcsak a KGST-országokban, de ezen kívül is nagy keresletet generáltak. Egyes típusai a világ legnagyobb számban eladott buszai között szerepelnek. Az Ikarus ezzel a teljesítménnyel a szocialista vállalatok sikertörténetét valósította meg.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2021

• A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
• Holländer Margit lágerélményei
• Göring, az élvhajhász náci
• A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
  
• A két Karátsonyi-kastély Beodrán
• A magyar könnyűzene az 1980-as években
• Az indián fogságnaplók üzenete
• Szendrey Júlia világai
• Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén