Katonazenekari programokkal várják az érdeklődőket Debrecenben
2024. június 25. 13:20 MTI
A mintegy 600 zenészt felvonultató Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál az idei év egyik legnagyobb szabású rendezvénye: a két magyar katonazenekar mellett tíz országból is érkeznek zenészek az eseményre.
Az MH Debreceni Helyőrségzenekar egyik koncertje – illusztráció (Facebook / Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár)
Korábban
A 22. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált július 3. és 6. között rendezi meg Debrecenben a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a város önkormányzata.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a fesztivál hétfői budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: amióta a katonaság, katonáskodás létezik, azóta létezik katonazene is. Egyéb kommunikációs eszköz, tárgyi és rádiókapcsolatok hiányában a csatában nagyon fontos feladata volt a zenének és a zenészeknek egyaránt. A katonazene harcra hívott, buzdított, lelkesített, a veszteségekre vigaszt nyújtott és emléket is állított a hősöknek – fogalmazott az államtitkár.
Emlékeztetett arra, hogy napjainkban nagy sikerrel rendeznek szerte az országban katonazenekari fesztiválokat. A mintegy 600 zenészt felvonultató Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál az idei év egyik legnagyobb szabású rendezvénye: a két magyar katonazenekar mellett tíz országból is érkeznek zenészek az eseményre – hangsúlyozta Vargha Tamás.
Megjegyezte, hogy a cívisvárosban a négynapos fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség megismertesse a résztvevőkkel a katonai hivatást: július 6-án hangtechnikai eszközeit mutatja be és fegyverbemutatót is tart a honvédség.
Kitért arra is, hogy toborzópontot is létesítenek az eseményen, amely reményeik szerint fontos állomása lesz a Magyar Honvédség napokban indított tartalékos toborzókampányának.
Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Magyar Honvédség katonazenekarai 1896 óta működnek.
Mint mondta, a mai katonazenekarok előtt sem műfajbeli, sem szakmabeli akadályok nincsenek.
A Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált 1977 óta rendezik meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen – emlékeztetett rá Balázs Ákos Debrecen alpolgármestere.
Kiemelte: a kezdetektől az a célja a rendezvénynek, hogy a kulturális élmény mellett népszerűsítse a honvédséget és bemutassa a katonai hagyományokat.
Az elmúlt évtizedekben Európa szinte valamennyi hadseregének egy-egy zenekara vendégeskedett Debrecenben. Ahogy maga a cívisváros is, a seregszemle is egyszerre szimbóluma a tradíciónak és a megújulásnak – fogalmazott az alpolgármester.
„A régi alapokra építve egy szélesebb közönség számára is vonzó eseményt szeretnénk megvalósítani, amelynek középpontjában nemcsak a katonazene, hanem a teljes, megújuló Magyar Honvédség áll” – 0hangsúlyozta Balázs Ákos.
A kétévente megrendezendő seregszemlén az idén jubiláló, 70 éve megalakult Magyar Honvédség Debrecen Helyőrségzenekar és a Magyar Honvédség (MH) Központi Zenekara mellett Csehország, Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Hollandia, Olaszország, Egyiptom, Törökország, Románia és Lengyelország mutatkozik be a közönségnek Debrecen főterén, a Kossuth téren – mondta el az alpolgármester.
Kitért arra is, hogy a fesztiválon a katonazenekari programokon kívül tematikus kísérőprogramok is lesznek: a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Debreceni Nagyerdő Sportkör közreműködésével tájékozódási és ügyességi versennyel, lézeres és légpuskás lövészeti lehetőséggel, valamint gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket.
A fesztivál kiemelt kísérőprogramja a Generációk büszkesége című fotó- és videótárlat, amely a 175 éves a Magyar Honvédség című pályázatra beérkező munkákat mutatja be. A fesztivál az ünnepi záróhangversennyel ér véget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap