Bővelkedett párbajokban és perekben az egyik utolsó magyar lovag élete

2024. január 13. 17:15 ArchívNet, Múlt-kor

Zubovits Fedor (1846–1920) elsősorban katona, azonkívül feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember, nem utolsó sorban publicista és nyelvtalentum volt, ezért már életében minden megnyilvánulására, cselekedetére odafigyeltek az emberek. Az eseményekben rendkívül gazdag életpálya mögött azonban egy erős, ellentmondást nem tűrő személyiség húzódott meg, ebből adódóan számos konfliktusa – bírósági perek, párbajok sorozata – keletkezett.

Zubovits Fedor megérkezése Párizsba (Forrás: ADT / Vasárnapi Újság, 1874. november 29.)

Korábban

Kazareczki Noémi: Lovagias afférok és peres ügyek Zubovits Fedor huszárkapitány életében című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 19. évfolyamának 4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Bevezető

Életút

Zubovits Fedor az utolsó modern kori lovagok egyike és számos irodalmi alkotás főhőse is volt. Életútjának egy-egy szeletét már bemutattuk, így ezúttal csak annak főbb pontjait vázoljuk fel. A Hont megyei Felsőtúron született 1846-ban egy régi lengyel nemesi családban. A váci kegyesrendi gimnáziumban és a bécsi Theresiánumban végzett tanulmányai után, a katonai hivatást választva, 1862-ben lépett a császári és királyi 25. gyalogezredbe, majd végigharcolta a 19. század utolsó harmadának európai háborúit. 1866-ban a poroszok ellen, 1867-ben Garibaldi mellett a pápai állammal szemben, 1875-ben Spanyolországban a karlisták ellen, 1877-ben az orosz–török háborúban a törökök oldalán, 1880-ban az albánokkal Montenegró ellen harcolt. 1869-től a magyar honvéd lovasság tartalékos állományában szolgált, majd már közel hetven éves korában az első világháborúban is próbára tette katonai képességeit.

Zubovits Fedor a katonáskodáson kívül számos egyéb tevékenységet is folytatott. Közéleti tevékenységein kívül az idejét találmányai fejlesztésével, vadászattal, újságírással töltötte, miután legnagyobb katonai találmányával, a szárazföldi torpedóval nagy vagyonra tett szert. A fentieken kívül még haditudósítói, szakértői feladatokat is ellátott az olasz–török háborúban, valamint a függetlenedő Albániában, de életének minden mozzanatához bírósági perek, párbajok kapcsolódtak.

Zubovits Fedor személyiségének árnyaltabb feltérképezéséhez elkerülhetetlen, hogy megvizsgáljuk ezeket az eseményeket, ezért az alábbi tanulmány arra vállalkozik, hogy számba vegye peres- és párbajügyeit a levéltári iratok és a korabeli sajtó híradásai alapján.

A párbajozás jellemzői a dualizmus időszakában

A párbajozás több évszázadra nyúlik vissza, a modern polgári kor törvénykezése viszont tiltotta. Egykor a nemesség kiváltsága volt a párbajozás. A magyarországi polgárosodással egyidőben kialakult egy új fogalom, az „úriember” fogalma. Ez nemcsak a nemesi értékrend átvételét jelentette, hanem egy magasabb egzisztenciális szint meglétén kívül olyan belső tulajdonságokat is megkövetelt, mint a jó ízlés, a jó modor, az önuralom, a lovagiasság.

Ezért ha egy úriembernek a becsületét támadták meg, ezeket a tulajdonságokat kérdőjelezték meg, így ha az illető ezt megtorlatlanul hagyta, kizárta magát az úriemberek közösségéből.
A párbajozás lebonyolításához elengedhetetlen volt a szabályok ismerete.

A dualizmus korában számos párbajkódexet használtak, de a legelterjedtebb Clair Vilmos Párbaj-codex című munkája volt, amely először 1897-ben jelent meg. A szabályok pontos ismerete azért volt nagyon fontos, mert azok megszegése közönséges bűnténynek számított, így az államfogházi büntetés helyett börtönbüntetés járt érte.

A párbajozásra – mai szemmel nézve – jelentéktelennek tűnő ürügyek adtak okot. Például elég volt egy provokatív pillantás vagy egy nem fogadott köszönés, vagy ha valaki nem köszöntött egy hölgyet, aki egy úriember társaságában volt. Hogy ki számított úriembernek? Aki párbajképes volt: arisztokrata, nemes, megfelelő iskolai végezettséggel, (minimum) érettségivel rendelkező egyén, aki nem végzett fizikai munkát. A későbbiekben elég volt a főreáliskolai vagy gimnáziumi végbizonyítvány, majd a kereskedelmi iskolai vagy felső-ipari iskolai végbizonyítvány is.

Külön „kasztot” alkottak a tartalékos tisztek. Ez azt jelentette, hogy a középiskolát végzett fiatal férfi a kötelező katonai szolgálata és a tiszti vizsga letétele után tartalékos hadnagyi állományba kerülhetett, de a tiszti kinevezést megfelelő életszínvonalhoz kötötték, és esetükben is kizáró ok volt a kétkezi munka végzése. A tartalékos tiszt párbajképességét senki nem vonhatta kétségbe. Az egyenruha a császár kabátját szimbolizálta, ezért is volt kiemelt jelentőségű a tiszti becsület védelme.

Annak a megállapítására, hogy ki jogosult lovagias formában elintézni becsületbeli ügyét, becsületbeli bíróságokat állítottak fel. Becsületbírónak csak komoly, tapasztalt, feddhetetlen életű, jeles jellemű férfit választhattak meg. A hadsereg becsületügyi választmánya döntött arról is, hogy tiszti rangjához méltóan viselkedett-e az illető. A tiszti rangtól való megfosztás miatti félelem is növelte a párbajozási kedvet a korszakban.

A lovagias ügy kimenetelét befolyásolta a párbajsegédek tapasztalata, tárgyalási ügyessége. Ők határoztak arról, hogy megtörténjen a párbaj vagy sem, ha igen, milyen feltételek mellett, s mikor kell félbeszakítani azt. A lovagias ügy folyamata a következő volt: névjegycserével kezdődött, megnevezték a segédeket, akik több alkalommal összeültek és jegyzőkönyvet vettek fel. Meghatározták a párviadal helyét, idejét.

A viadalon két orvosnak is jelen kellett lennie. Mielőtt elkezdődött volna a párbaj, a fegyvereket megvizsgálták, a szabályokat fölolvasták, békülésre szólították fel a feleket, majd a párbaj után még egy békítési kísérlet következett, illetve zárójegyzőkönyvet vettek fel. Ebben az időszakban kétféle párbajfegyvert ismertek el az Osztrák–Magyar Monarchiában: a kardot és a pisztolyt, s a felek vagy első vérig vagy meghatározott ideig vagy végkimerülésig küzdhettek. Ha a segédek nem tudtak dűlőre jutni, a becsületbírósághoz fordultak.