Már csak a héten látható a Nemzeti Galéria Barabás Miklós-kiállítása
2024. január 8. 11:20 MTI
A Barabás Miklós, a 19. századi magyar képzőművészet egyik legmeghatározóbb mesterének műveit bemutató A rajz mestere című tárlat január 14-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).
Korábban
A kiállítás tavaly szeptemberben, Barabás Miklós halálának 125. évfordulója alkalmából nyílt meg.
A 125 művet felvonultató tárlat – néhány ismert festmény mellett – elsősorban olyan rajzokat és akvarelleket mutat be, amelyekkel korábban még nem találkozhatott a közönség – tájékoztatta az MTI-t pénteken a galéria.
Mint írták, a kiállítás átfogja a teljes grafikai életművet.
A korai munkák mellett Barabás itáliai képei, a pályafutása csúcsára érő művész akvarelljei, a korabeli fürdőéletet bemutató grafikái, litografált arcképeinek sorozata, valamint Barabás néhány késői alkotása is megtekinthető a tárlaton.
A kiállítás érdekessége, hogy a rajzok, akvarellek közül néhány egészen nagy méretben, illetve nagyító segítségével is tanulmányozható a kiállítótérben.
A tájékoztató szerint a kiállításhoz kapcsolódóan január 9-én 19 órától online tárlatvezetésen ismerhetik meg az érdeklődők Barabás Miklós művészetét.
Barabás Miklós képe Schmidt Emmáról, Nagysándor József menyasszonyáról
Január 10-én 16 órától Hessky Orsolya, január 12-én 16 órától pedig Dsupin Luca, a kiállítás kurátorai mutatják be a tárlatot.
Január 13-án 15 órától Bellák Gábor művészettörténész Barabás és Petőfi címmel tart előadást 19. századi művészetünk és irodalmunk két jelentős alakjáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap