Sokszor bizarr divatszabályoknak kellett megfelelnie a középkor emberének
2023. december 28. 11:23
Manapság a divatos öltözködés egyik alapvető célja, hogy az emberek kifejezhessék vele egyéniségüket. A középkorban ugyanakkor a ruházkodás elsődleges szerepe az adott személy társadalmi hovatartozásának kifejezése volt. Ennek megfelelően szigorú egyházi és világi előírások szabályozták, hogy ki mit és hogyan viselhet.
Korábban
Öltözködj úgy, ahogy azt Isten elrendelte!
A középkorban a vallási előírások az élet minden területére kiterjedtek és nem volt kivétel ez alól az öltözködés sem. A korabeli keresztény világkép szerint egy adott személy társadalmi jogállása Isten akaratából származik, így annak megfelelően kell élnie – és ruhát választania is. Vagyis, ha az Úr úgy rendelte, hogy egy kastélyban élje le valaki az életét, akkor természetesen nemeshez illő öltözéket kellett viselnie. Ugyanez vonatkozott egy kereskedőre vagy éppen egy leprásra is.
Az egyházi előírások minden csoport öltözködését szigorúan szabályozták, így lényegében mindenki egyetlen divat szerint volt kénytelen leélni az életét, hacsak nem akarta felvállalni a „helytelenül öltözködőkre” ragasztott társadalmi stigmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- Galtierinek bukást, a „Vasladynek” népszerűséget hozott a falklandi háború
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap