Majdnem kétszázezren látták már a Szépművészeti Múzeum csodálatos Renoir-kiállítását
2023. december 20. 13:21 MTI
Szeptember végi megnyitása óta csaknem kétszázezren látogattak el a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítására – tájékoztatta a múzeum az MTI-t kedden.
Kép forrása: Lakatos Péter / MTI
Korábban
Bővített nyitvatartás
A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum karácsony másnapján, a két ünnep között és az újév első napján is nyitva tart, és egy órával korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit a látogatók előtt – közölték.
A január elejéig nyitva tartó A festő és modelljei című nagyszabású tárlaton Pierre-Auguste Renoir csaknem 70 alkotásával találkozhat a közönség, köztük olyan főművekkel mint A hinta, a Vidéki tánc vagy a Claude Renoir bohócjelmezben című alkotások.
A francia impresszionista festőnek szentelt első magyarországi bemutató – amelyen a Szépművészetiben őrzött csaknem harminc Renoir-alkotás is kiemelt szerepet kap – kronológiai és tematikus elrendezésben ismerteti a művész fejlődését.
A népszerű tárlaton első alkalommal látható együtt Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című alkotásának mindhárom, 1903 és 1907 között készült változata.
Ezek közül az elsőként megfestett remekmű 2019-ben került a Szépművészeti tulajdonába.
A festő és modelljei című kiállítás Renoir emberábrázolásait állítja a középpontba.
A nagyszabású kiállítás a a párizsi Musée d'Orsay-vel, valamint a Musée de l'Orangerie-vel együttműködésben valósult meg, a tárlaton több mint húsz külföldi közgyűjteményből kölcsönzött műtárgy is szerepel – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap