Japán hetek
2004. augusztus 3. 14:36
Augusztus második felétől a távol-keleti ország titkait boncolgatja a National Geographic Channel.
Elsőként egy dokumentumfilmet láthatnak, mely a japán társadalomban napjainkban újjáéledni látszó szamuráj hagyományokkal ismerteti meg a nézőt. A múltat felelevenítő áramlat mind nagyobb népszerűségnek örvend a távolkeleti országban, és egyre többen vannak, akik értékrendjüket teljesen e mély gyökerekkel rendelkező hagyomány parancsai szerint választják meg...
Augusztus 17-től |
Pénteken a híres film, a "Híd a Kwai-folyón" történelmi hátterét mutatjuk be. A folyón átvezetett vasútvonal megépítése a második világháború legmerészebb mérnöki vállalkozása volt. Az elképzelhető legvadabb terepen végigkígyózó négyszáz kilométeres sínpárt kezdetleges eszközökkel brit és amerikai hadifoglyok építették. A filmben egy mai mérnökcsoport végigjárja a vasútvonalat, és testközelből szembesül azokkal a nehézségekkel, melyekkel a szövetséges hadifoglyoknak és a japán tervezőknek meg kellett küzdeniük. A szövetségesek természetesen mindent elkövettek a stratégiailag kulcsfontosságú utánpótlási vonal megépítésének megakadályozására, ezért kifejlesztették Azon nevű precíziós bombájukat, melynek segítségével még az olyan nagy pontosságot igénylő céltárgyak lerombolására is lehetőség nyílt, mint a híd a Kwai-folyón...
A második hetet lopott kincsek után kutatva kezdjük. Filmünkben olyan II. világháborús hadifoglyok számolnak be lopott kincsek szállításáról és elrejtéséről, akik maguk is érintettek voltak a japán "Arany Liliom" hadműveletekben. Néhányan közülük japán raktárakban dolgoztak Kawasakiban, ahol többszáz, lopott nyugati valutával teli olajoshordó ment át a kezükön. Mások tehervonatok megrakásánál segédkeztek Malajziában, Szumátrán és Jáván. Szemtanúk látták, ahogy 752 doboznyi lopott aranyrudat rakodtak fel egy kórházhajónak álcázott japán hajóra Szingapúrban. A filmben nyomon követhetjük ennek a hajónak a különös útját a háborút követő majd fél évszázadon keresztül, egészen 1987-ig. Fény derül Yamashita aranyának titkára.
Ezt a témát folytatva megtudhatjuk, hogy 1945-ben a kivoluló japán csapatok azt állították, hogy hatalmas mennyiségű lopott kincset ástak el a Fülöp-szigeteken. Sokak szerint az Egyesült Államok az elmúlt fél évszázadban ilyen "előéletű" fekete aranyat használt bűnbandák támogatására. Vajon mi igaz a meséből? Útjára indul A világ legnagyobb kincsvadászata.
Tartsanak a National Geographic Channellel augusztus 17-től két héten át és megismerhetik ezt a rejtelmes kultúrát annak minden csodájával, borzalmával és varázsával!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.