Elsőként a táncoló utasok érzékelték az Eastland süllyedését
2023. július 24. 11:20 Múlt-kor
„Zavart megdöbbenéssel figyeltem, amint az óceánjáró nagyságú gőzös, mint egy pihenni készülő bálna, lassan az oldalára fordul. Nem hittem a szememnek, hogy egy ekkora gőzössel, amely a kifogástalan időben, békésen várakozott a kikötő nyugodt vízében, ilyen megtörténhet. Egy pillanatra azt hittem, hogy megőrültem.” Jack Woodford író így emlékezett vissza az SS Eastland katasztrófájának kezdeti pillanataira. A sors fintora, hogy a Titanic három évvel korábbi tragédiája közvetve hozzájárult az SS Eastland végzetéhez.
Az SS Eastland 1911 körül
Korábban
1915. július 24-én az SS Eastland két másik gőzössel egyetemben készen állt az utasok fogadására Chicago kikötőjében. A hajókat a Western Electric Company bérelte ki dolgozói részére, akik azon a napon egy hajókirándulásra és egy remek hangulatú, családtagjaikkal és kollegáikkal töltendő piknikre számíthattak Michigan City üdülővárosában. A kiruccanás sok alkalmazott számára az egyetlen alkalom volt az évben, amikor valóban lazulhatott, így a chicagói kikötőben fesztiválszerű hangulat uralkodott.
Amikor a beszállás megkezdődött, több száz vidám utas árasztotta el az SS Eastland fedélzetét, amelyen rövid idő elmúltával már 2572 fő (ez volt az SS Eastland maximális terhelhetősége) várta az indulást.
A problémák közvetlenül az elindulás előtt kezdődtek. Amikor a gőzös felszedte a horgonyt, a felső fedélzeteken tartózkodó emberek a hajó jobb oldalára tódultak , hogy a mólón várakozó munkatársaiknak integessenek. A hajó ekkor vészesen megdőlt.
Ezt leginkább a gőzös belsejében tartózkodó, élő zenére táncoló utasok érezték meg, akik majdhogynem orra estek odalenn. Pillanatokkal később az alsó hajóablakokból víz ömlött a gőzös belsejébe.
A személyzet megpróbálta egyensúlyba hozni a hajót a ballaszt tartályok feltöltésével, de már nem tudták megakadályozni a katasztrófát. Az SS Eastland szépen, komótosan a jobb oldalára dőlt és süllyedni kezdett, a hajótest jobb oldala gyorsan elérte a hat méter mélységű folyó fenekét.
Az utasok között kitört a pánik, a hajó belsejében tartózkodó emberek csapdába estek; csak másodperceik voltak, hogy élve kecmeregjenek ki az SS Eastland gyomrából. Sokakat az elszabadult bútorok ütöttek agyon, vagy a bezúduló víz ragadta el őket.
A kikötő vize hamarosan megtelt az életükért kapálózó emberek tömegeivel. Akik nem tudtak úszni páni félelmükben, a mellettük lévő szerencsétlenekbe kapaszkodtak és „áldozatukkal” süllyedtek a mélybe. Sikolyok százai és kétségbeesett ordítozás töltötte be a levegőt, a napfényes parti hangulatnak egy pillanat alatt vége lett. A katasztrófa reggelén 844 ember fulladt meg, négy kivételével az áldozatok az utasok közül kerültek ki.
A Titanic 1912-es tragédiája tovább kísértett. Miután az elsüllyeszthetetlennek titulált óceánjáró eltűnt a habokban, szerte a glóbuszon rendeletekben írták elő a mentőcsónakok számának optimalizálását az utasok számának függvényében.
Azzal viszont nem számoltak, hogy a megemelt számú mentőladikok és a hozzájuk tartózó, és vízre bocsájtásukhoz sokszor nélkülözhetetlen, daruk és egyéb felszerelések elhelyezése a fedélzeteken vészesen magasabbra tolja a hajók súlypontját, így azok könnyebben felborulhattak, vagy az oldalukra dőlhettek. Az SS Eastland végzetét is ezek, a Titanic tragédiáját követő, az utasok biztonságát növelő intézkedések pecsételték meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap