Ezüst érmét bocsát ki Petőfi Sándor emlékére a Magyar Nemzeti Bank
2023. január 5. 11:24 MTI
Tizennégy témában 24 emlékérmét tervez kibocsátani 2023-ban a Magyar Nemzeti Bank, a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban nyolc korábban megkezdett sorozat folytatása szerepel – tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
Korábban
A tervek szerint lesz egy kivételesen nagy értékű arany, valamint kilenc ezüst és öt önálló színesfém emlékpénz, és forgalomba kerülnek a nemesfém emlékérmék színesfém változatai – írták a közleményben.
A témák között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, köztük a magyar nemzeti himnusz megírásának és Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója.
Az irodalmi évfordulók között lesz a felvilágosodás egyik legjelentősebb magyar költője, Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója is, de szerepel a programban a fennállásának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár, és a 75 éve működő Országos Mentőszolgálat áldozatkész munkája előtt is emlékérme-kibocsátással tiszteleg az MNB.
Újabb taggal bővül az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából sorozat, benne az év legértékesebb arany emlékérméjével, amely kivételesen alacsony, 500 darabos példányszámban jelenik majd meg.
Évtizedes múltra visszatekintő sorozatok is folytatódnak, ilyen a nemzeti emlékhelyeket, vagy a magyar felfedezőket és találmányaikat népszerűsítő érmesorok.
A magyar pásztor- és vadászkutya-fajtákat, valamint a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató népszerű érmesorozatok is új taggal gazdagodnak, melyek fókuszában hungarikummá vált nemzeti értékeink állnak. Két új elemmel bővül a magyar származású matematikai Wolf-díjas kutatókat felvonultató sorozat is.
Az emlékérmék alakjai változatosak lesznek, a standard kör alakú érmék mellett négyzet, illetve téglalap alakú (a magyar felfedezőket és találmányaikat, valamint a magyarországi nemzeti parkokat bemutató sorozat új tagja), és hatszögletű emlékérme (a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozat új eleme) is megjelennek a programban. Az utóbbi különlegessége, hogy a darabjai mozaikszerűen összeilleszthetők lesznek.
Az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. a program elemeire előjegyzési lehetőséget biztosít január 16-tól 21 naptári napon át, illetve az előjegyzési keret erejéig.
Az idei első kibocsátás, a Himnusz megírásának 200. évfordulójára készülő emlékérme ezüst és színesfém változatai előjegyzés nélkül lesznek megvásárolhatók a Pénzverő értékesítési csatornáin. Részletes információ az előjegyzési és értékesítési rendről a www.penzvero.hu-n érhető el – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap