Molnár Ferenc írásai és Kende Géza festményei is szabadon felhasználhatók január 1-től
2023. január 2. 16:26 MTI
Szabadon felhasználhatóvá válnak Molnár Ferenc, Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei is 2023. január 1-jétől Magyarországon – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az MTI-vel.
Illusztráció A Pál utcai fiúk első kiadásából, 1907.
Korábban
Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, amely a szerző halálát követően még 70 évig él.
Hazánkban 2023. január 1-jétől így közkinccsé váltak többek között az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc írásai, például A Pál utcai fiúk és Az éhes város című regényei vagy az Egy, kettő, három, a Liliom és Az üvegcipő című színpadi művei – olvasható a közleményben.
Mint írják, szintén szabadon felhasználhatóvá válnak Kempelen Béla újságíró magyar nemességet kutató alkotásai; Szász Gyula matematikus tudományos publikációi; a francia szürrealista alkotó, Paul Éluard költeményei; az irodalmi Nobel-díjas norvég Knut Hamsun és a mexikói Mariano Azuela egyes regényei, valamint a Maja, a méhecske című gyermekkönyvet író német Waldemar Bonsels munkái is.
Fontos azonban, hogy ez csak az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásaira, átdolgozásaira nem, tehát például A Pál utcai fiúk film- vagy musicalváltozata, netán a Maja, a méhecske című rajzfilm és képregény nem számít még közkincsnek – emlékeztetnek az összegzésben.
A tájékoztatás szerint 2023-tól szintén szabadon felhasználhatóvá váltak Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint több neves építész önálló munkái is: például Borsos Józsefnek a debreceni köztemetővel, a debreceni rendőrszékházzal, az Ary-villával vagy a szegedi Honvéd téren álló templommal kapcsolatos tervei; Vidor Emil húsznál is több, Budapesten álló lakóépületeinek – köztük az úgynevezett Palatinus-házak vagy a hazai szecessziós építészet szép példája, a Bedő-ház – tervei is.
Kitérnek arra is, hogy 2024-ben majd olyan alkotók önálló művei válnak közkinccsé, mint például Dienes László szociológus, Márton Lajos festő, Sándy Gyula, Lauber László és Fábián Gáspár építészek, Kálmán Imre zeneszerző vagy Django Reinhardt dzsesszgitáros.
Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat mindig szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is. Ezeknek egyik alapvető célja a szellemi alkotás ösztönzése.
A szerzői alkotások jogi oltalma a hazai kulturális ipar működésének és fejlődésének elemi feltétele, ezáltal munkahelyek, vállalkozások, befektetések védelmét is jelenti – hangsúlyozzák a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.