2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény az ópiumról

2022. március 26. 19:40 Múlt-kor

Bár a közkeletű vélekedés szerint az ópiumszívás szokása a kínaiaktól eredeztethető, valójában a hollandok ismertették meg a kínaiakkal az ópium szervezetbe juttatásának ezen módját.

Ópiumbarlang
Ópiumbarlang San Franciscóban a 19. század végén

1. Jelenlegi, történelmi forrásokkal alátámasztható ismereteink szerint elsőként a sumérok használtak ópiumot orvosi célokra, mintegy 5500 évvel ezelőtt.

2. Az ópiumot több mint egy évezreden keresztül elsősorban folyékony formában fogyasztották, és gyógyszerként használták. A szer széles körben ismert volt az ókori Egyiptomban és Görögországban is, Perzsia lakossága pedig Nagy Sándor révén ismerte meg a Kr. e. 4. században.

3. A késő középkor századai során az inkvizíció az ópiumot ördögi szernek tekintette, elsősorban annak keleti eredete miatt.

4. Bár a közkeletű vélekedés szerint az ópiumszívás szokása a kínaiaktól eredeztethető, valójában a hollandok ismertették meg a kínaiakkal az ópium szervezetbe juttatásának ezen módját.

5. A kínai lakosság egy jelentős hányada, köszönhetően a britek által az országba exportált tekintélyes mennyiségű ópiumnak, a szer rabjává vált. Az ópiumfogyasztás eleinte az elit kiváltsága volt, később azonban az alsóbb rétegek körében is elterjedt.

6. A kínai társadalomra gyakorolt negatív hatása, valamint az általa generált kereskedelmi deficit miatt a kínai császár 1799-ben betiltotta a kábítószer importját.

7. Az ópiumbarlangok a 19. században Nyugaton is elterjedtek. Ezek üzemeltetői javarészt kínaiak voltak. A legnépszerűbb ópiumbarlangokat San Franciscóban és az USA nyugati parvidékén alapították a 19. század végén.

8. Európában Párizs volt az ópiumbarlangok fellegvára. A francia fővárosban elsősorban az Indokínából visszatérő katonáknak köszönhetően terjedt el széles körben az ópiumszívás gyakorlata. A 19-20. század fordulójára a város becslések szerint már 1200 ópiumbarlangnak adott otthont. 

9. Nagy-Britanniában a 19. században az ópiumot a kisgyerekek lenyugtatására is használták, akiknek éhségérzetét a szer gyakran olyan mértékban csökkentette, hogy nem is voltak hajlandók enni.

10. Napjainkban Afganisztán a világ legnagyobb ópiumtermelője. A táliboknak jelentős bevételük származik a szerrel való kereskedelemből

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár