Meghökkentő történet a szamurájok utolsó missziójáról és a gízai szfinxről

Antonio Beato történelmi fotója egy letűnt és egy végóráit élő kultúra találkozásáról

Miután a Tokugava sógunátus a 17. század kezdetén megszilárdította hatalmát egész Japán felett, az ország a csupán formális uralkodóvá redukált császár nevében uralkodó hadurak sora alatt igyekezett minél jobban elzárkózni a külvilágtól.

Ezt a katonai erővel fenntartott elzártságot (japánul: szakoku) a szigetországnak 1854-ig sikerült fenntartania, amikor Matthew C. Perry, az amerikai haditengerészet admirálisa modern fegyverzetű gőzhajóival fenyegetőzve kikényszerítette a diplomáciai kapcsolatok felvételét és a kereskedelem megnyitását az Egyesült Államok és Japán között.

Kómei császár (ur. 1846-1867)

Innentől a kor tengeri nagyhatalmai – többek közt Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország – egyre nagyobb koncessziókat követeltek maguknak, ami súrlódáshoz vezetett az országot évszázadok óta irányító sóguni állam, a bakufu és a 121. császár, Kómei között.

A császár 1863-ban példátlan módon avatkozott közvetlenül az államügyekbe: kiadta a „Kiűzni a barbárokat parancs” néven ismert rendeletet, amely a külföldiek kitiltását írta elő, és ismételten a bezárkózás felé indította el Japánt.

E törekvést azonban nem lehetett egyoldalúan végrehajtani. A császári parancs előtt, 1862-ben egy japán követség már több európai országban is tárgyalásokat folytatott a nyitási folyamat lassításáról, a lakosság külföldiektől való ódzkodására hivatkozva, ami jobbára sikert eredményezett.

1864-ben azonban újabb követség indult nyugatra, ezúttal egy 27 éves szamuráj, Ikeda Nagaoki vezetésével. A követség célja immár az addig megtett lépések visszafordítása volt, elsősorban a külföldi hajók felé nyitott kikötővé nyilvánított Jokohama eme státusának visszavonása.

„Kiűzni a barbárokat”

A 36 szamurájból álló követség egy francia hadihajón indult el Európa felé, útjuk során megálltak Kínában a hasonlóan nyitott státusú Sanghajban, továbbá Indiában és – a Szuezi-csatornán való átkeléskor – Egyiptomban is, ahol Kairó mellett megcsodálták a gízai piramisokat és a szfinxet is.

A szamurájokról ekkor készítette híres fényképét Antonio Beato olasz–brit fényképész. A szamurájok egészen hihetetlen látványt nyújtanak: az elkerülhetetlen letűnése ellen foggal-körömmel küzdő feudális Japán élő relikviái állnak a szamurájok jellegzetes öltözékében, a kamisimóban és széles dzsingasza kalapban az ókor legnagyobb és talán legjellegzetesebb épületei, a piramisok és a szfinx előtt, oldalukon elmaradhatatlan mindennapi tartozékaikkal, a katanával (kard) és a vakizasival (rövid kard).

Beato bátyjával, Felicével együtt az első fotográfusok közé tartozott, akik – a technológiai fejlődés folyományaként jelentkező – Egyiptommal kapcsolatos szuvenírfényképek készítésével kezdtek foglalkozni. Ahogy a fényképek egyre jobb minőségűvé, gyorsabban elkészíthetővé és olcsóbbá váltak, egyre több európai tartott igényt az olyan egzotikus helyszíneken, mint az egyiptomi piramisoknál vagy a különböző ókori görög épületmaradványoknál készült fotókra.

Meidzsi császár (ur. 1867-1912)

A fotókat főként az egyre növekvő számú turista vásárolta, akik e vidékeken jártak. Az Egyiptom-szerte időről időre költöző, Kairó mellett Luxorban is több évet töltő Antonio Beato sajátos stílusjellemzője az volt, hogy a műemlékek grandiózus mivolta helyett sokkal inkább a mindennapi élet apróságait helyezte előtérbe fényképein. Kivételesnek mondható ezért a szamurájokról készült képe, amely megfelelt a többi korabeli „orientalista” fotós által követett konvencióknak.

Az Ikeda-követség végül eljutott Marseille-en keresztül Párizsba is, ahol Ikeda – amellett, hogy találkozott a japán orvostudományban később hatalmas szerephez jutó Philipp Franz von Siebolddal, tárgyalt III. Napóleon császárral is, azonban kérései süket fülekre találtak. A nagy létszámú, öltözékében és szándékában is a letűnőfélben lévő sógunátust jelképező követség dolgavégezetlenül volt kénytelen hazatérni.

Az évtized végére aztán a bakufunak végleg leáldozott: az 1867-ben trónra lépő új császár, Meidzsi a sógunnal szembeszállva „előremenekült”: visszaállította saját tényleges hatalmát, és a kor modern tengeri hatalmainak sorába emelte Japánt. A szigetország nem tarthatta távol a külföldieket, ehelyett tőlük tanulva vívott ki magának előnyös szerepet a korabeli világ színpadán.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor történelmi magazin

• Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
• Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
• Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
• Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
• A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
• Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról