2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Keleti Ágnes 101 éves, jó egészséget kívánunk!

2022. január 9. 08:25 Múlt-kor

Túlélte a vészkorszakot, tornásznő-„matuzsálemként” nyert olimpiai aranyat, 2020 októberétől pedig már nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a világ legidősebb olimpiai érmese is. Minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, Keleti Ágnes ma ünnepli 101. születésnapját.

A zsidó nagypolgári családból származó tornászfenomén Klein Ágnes néven látta meg a napvilágot, ám a család később Keletire magyarosította a nevét. Édesapja sikeres húsipari vállalkozó volt, és lelkes amatőr evezősként pihente ki a vállalkozói lét fáradalmait.

Keleti Ágnes tőle örökölte a sport iránti rajongását. A testmozgás mellett Ágnes remekül csellózott, de végül a torna mellett döntött. Tizennyolc éves korában a magyar női tornaválogatott csapatát erősítette, és 1940-ben már első magyar bajnoki címét ünnepelte.

Ebben az évben azonban már gyülekeztek a sötét fellegek. Az olaszországi tornászviadalra a magyar bajnok zsidó származása miatt nem utazhatott el, és nem sokkal később az érvénybe lépett második zsidótörvény miatt eltiltották minden sporttevékenységtől is.

A neheze azonban még csak most következett az ifjú tornásznő számára: a német megszállást követően, 1944 márciusától, Juhász Piroskaként álnéven, hamis okmányokkal élt Pesterzsébeten és Szalkszentmártonban.

Az új identitás megszerzése a családi vagyon jelentős részét felemésztette. Ágnes édesanyját és testvérét Raoul Wallenberg menekítette ki az országból, édesapjának viszont nem sikerült túlélnie az üldöztetés pokoli időszakát: a családfő Auschwitzban hunyt el. Ezekben a vészterhes években Ágnes leginkább futással őrizte meg kondícióját.

A világháború után Keleti Ágnes újra beindította tornászkarrierjét. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok és hétszeres csapatbajnok lett. Nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon.

Első olimpiájára ugyan kvalifikálta magát, de a felkészülés végén, az egyik utolsó edzésén bokaszalag-szakadást szenvedett és nem indulhatott Londonban. A tornásznő csak négy év múlva, Helsinkiben bizonyíthatott. Ekkor már sokan leírták Keletit, hiszen 31 évesen a tornászok nagy többsége már befejezte profi karrierjét.

Ő azonban bizonyította, hogy a tornasportban akár harminc éves kor fölött is lehet komoly sikereket elérni. A finn fővárosban rendezett nyári olimpián egy arany (talaj), egy ezüst (csapat), és két bronzérmet (felemás korlát, kéziszercsapat) nyert.

Az 1952-es nyári olimpiát azonban még követte az 1956-os melbourne-i, ahol a 35 éves „veterán korú” Keleti Ágnes pályája csúcsára ért: talajon újra aranyat szerzett, és gerendán, felemás korláton, illetve a kéziszercsapat tagjaként is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ezen felül egyéni összetettben és csapatban is ezüstérmet szerzett. Ezzel a teljesítményével Melbourne legeredményesebb versenyzője és egyben a világ legidősebb aranyérmes tornásznője lett.

Keleti Ágnes az olimpiákon megszerzett 10 érmével a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportolóvá emelkedett, és öt aranyérmével – Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta mellett – mind a mai napig a legeredményesebb magyar női olimpikonok közé tartozik.

A sikert sikerre halmozó tornásznő Melbourne után nem tért haza. Egy ideig Ausztráliában élt, majd Izraelben telepedett le, ahol oroszlánrészt vállalt a helyi tornasport megteremtésében. 1958 és 1980 között az izraeli válogatottat irányította, és 1957-tól 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt. Nemzetközi bíróként is tevékenykedett és csak 75 éves korában vonult nyugdíjba.

Az 1983-as budapesti torna világbajnokság volt az első alkalom, amikor szülőföldjére visszatérhetett. A 2000-es évektől újra Budapesten él.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Fair Play Életműdíjat vehetett át 100. születésnapja alkalmából (Kép forrása: Wikipédia/ Róth Tamás/ CC BY-SA 4.0)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár