2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Letolt nadrággal és maró gúnnyal mutatott görbe tükröt a társadalomnak Frank Zappa

2021. december 21. 18:52 MTI

81 éve, 1940. december 21-én született Frank Zappa minden idők egyik legnagyobb polgárpukkasztó rockzenésze. Alig 53 évet élt, de ezalatt hatvannál több lemezt készített, és minden létező műfajban kipróbálta magát a rocktól a dzsesszen át a komolyzenéig.

Baltimore-ban született olasz bevándorló apától és francia-olasz anyától. A család tízéves korában költözött Kaliforniába, Zappa már ott nőtt fel.

Tizenkét évesen kezdett dobolni, tizennyolc évesen tért át a gitárra, amelyen autodidakta módon tanult meg játszani. Ekkoriban minden pénzét lemezekre költötte, a klasszikus zeneszerzők közül Sztravinszkij és Edgar Varese volt rá nagy hatással.

Még középiskolásként alakította első rockegyüttesét, de megélhetési okokból egy ideig még bárokban és esküvőkön is játszott. Az általa szerényen csak „a nyugati part legborzalmasabb bandájának” nevezett együttese 1964-ben anyák napján kapta a The Mothers nevet, s a következő évben elkészült első, dupla albumuk, a Freak Out!.

A kiadó azonban nem bízott benne, hogy Az anyák nevet viselő együttes lemezét bárki is megvenné, így lett a bandából The Mothers of Invention. Zappa azonnal összekülönbözött a kiadóval, amely nem akart fizetni neki, dalait önkényesen cenzúrázta, így a szerződésben előírt utolsó lemezét a sokat mondó We're Only in It For the Money (Csak pénzért csináltuk) címmel tette le az asztalra.

A polgárpukkasztás nagymestere volt, példa erre az a hírhedt poszter, amelyen letolt nadrággal előregörnyedve, a kamerába bámulva ül a lakás legkisebb helyiségében. Szövegeivel mindent és mindenkit kigúnyolt, aki csak élt és mozgott, a hatalomtól a kispolgárokig, a békeharcosoktól a televíziós prédikátorokig.

Amikor Al Gore későbbi alelnök felesége a lemezek korhatár szerinti besorolását követelte, Zappa „unatkozó washingtoni háziasszonyok gyülekezetének” titulálta a kezdeményezés pártolóit. Zenéje nem volt könnyen fogyasztható, listavezető lemeze soha nem volt.

Esetében tiszta műfajokról sem lehet beszélni: lemezei között akadnak kabarisztikus hangvételűek (200 MotelsJoe's Garage) és komolyabb alkotások (Hot RatsWakajawaka), több albumát nagyzenekarral vette fel. A közönség véleménye soha nem érdekelte különösebben.

A teljesen instrumentális Hot Rats, amelyen csak egyetlen számot énekel az általa nem is énekesnek tartott Captain Beefheart, megjelenésekor csúfosan megbukott, ugyanakkor ma már Zappa egyik legjobb alkotásának tartják.

Sokat vádolták azzal, hogy nem tud gitározni, erre született csattanós válaszként a nyolcvanas években két gitáralbuma. Hangterjedelme nem volt nagy, saját bevallása szerint egy meghallgatáson megbukott volna, mégis szuggesztív előadó volt.

Nem ritkán három-négy órás koncertjei különös élményt jelentettek, telve váratlan fordulatokkal. A műsor nem egyszer a közönség szidalmazásával kezdődött, és műanyag babákkal imitálta a szeretkezést. Olykor a sors is közbeszólt: 1971-es turnéján leégett együttese felszerelésének nagyja (a tűz látványa ihlette a Deep Purple Smoke on The Water című örökzöldjét).

Ezután a londoni koncerten súlyos sérüléseket szenvedett, mert egy rajongója lelökte a színpadról, amikor visszatért, egy ideig tolószékben ülve koncertezett. Pályatársai nagy részétől eltérően sem drogot, sem alkoholt nem fogyasztott, s ezt a zenekarában sem tűrte: számára a zene volt az egyetlen kábítószer.

Feltűnően előnytelen külsejét feledtette csillogó szelleme, rendkívül sokoldalú tehetség volt, látták benne az őspunkot és a tojásfejű intellektuelt is. Könyveket írt, filmeket forgatott, előadásokat tartott, hallatta hangját társadalmi és politikai kérdésekben is.

Riportalanyként szórta a poénokat, alig győzték lejegyezni aranyköpéseit. Egyik örökérvényű mondása szerint a rockújságírás az, amikor írni nem tudó emberek készítenek interjút beszélni nem tudó emberekkel olvasni nem tudó emberek számára.

Zappa Csehországban szinte kultikus rangra emelkedett: az ellenzék vezéralakja, a drámaíró és későbbi köztársasági elnök Václav Havel nagy kedvence volt. Magyarországon 1991-ben, halála előtt két évvel lépett fel a Budapesti Búcsún. Ebben az évben jelentette be betegségét, a prosztatarák 1993. december 4-én végzett vele. Halála előtt egy héttel jelent meg utolsó lemeze, a Yellow Shark.

Már halála után iktatták be a rock dicsőségcsarnokába, kapott életművéért Grammy-díjat, a nagy tekintélyű Rolling Stone magazin minden idők száz legnagyobb művészét összegző listáján a 71. helyre tette. A tudósok között is szép számmal akadtak rajongói: neveztek el róla kisbolygót, kihalt puhatestűt, újonnan felfedezett halat és baktériumot.

Szobra van Vilniusban és Baltimore-ban, Berlinben utca viseli a nevét, Budapesten működik a Zappa Café. Halála után 2015-ben elhunyt felesége gondozta zenei hagyatékát, számos korábban meg nem jelent felvételét adta ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Václav Havel társaságában (Kép forrása: WIkipédia/ Engramma.it/ CC BY-SA 3.0)1968-as hamburgi koncert (Kép forrása: Wikipédia/ ThomasFHH/ CC BY-SA 4.0)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár