Nyomozás az igazi Robinson Crusoe után

2021. november 14. 07:41 Múlt-kor

Robinson Crusoe nevét hallva azonnal eszünkbe jut a távoli szigeten évekig magányosan élő hajótörött tengerész képe, aki a saját tudására, a sziget korlátozott erőforrásaira és arra a reményre támaszkodhatott, hogy egyszer majd felfedezik, érte mennek. Daniel Defoe regénye további történetek százait ihlette, még a robinzonád elnevezés is elterjedt a közbeszédben. De a XVIII. századi angol író vajon honnan merítette az ötletét? Ki lehetett az az ember, aki valódi Robinsonként volt kénytelen éveken keresztül várni, amíg végre egy baráti hajó kiköt a szigetén?

Korábban

A Robinson Crusoe 1719. április 25-én jelent meg, és az év végéig további négy kiadást ért meg. Ez akkoriban páratlan sikernek számított, amely töretlenül folytatódik napjainkban is. Már a XIX. században olyan nyelvekre is lefordították, mint a kopt vagy a máltai. Természetesen számos hasonló történetet ihletett meg már akkor is, és azóta is.

A Robinson Crusoe sikere sokakat ösztönözött arra, hogy megpróbáljanak utánajárni: vajon kinek a története alapján írta meg Defoe a világhírű könyvét? A felfedezések korának kezdete óta számos hasonló esetről számoltak be. Mindegyikben az a közös, hogy egy tengeri úton valaki hajótörést szenved, túléli, viszont kénytelen évekig egy lakatlan szigeten tengődni.

Legelőször a spanyol forrásokban bukkant fel hasonló történet. Pedro Luis Serrano az 1520-as évek elején Nicaragua partjaihoz közel szenvedett hajótörést. Egyedül maradt egy homokos szigeten, ahol nem termett semmi, sőt tiszta vizet sem talált. A forró nap elől a déli órákban a homokba ásta be magát. Víz helyett tengeri teknősök vérét itta (később a páncéljukban tudott esővizet gyűjteni), emellett madarakat és halakat fogyasztott. Egyszer két szerencsétlenül járt matrózt is partra sodort a tenger, de néhány napon belül mindketten meghaltak. Serranót végül nyolc vagy kilenc évvel később mentették ki, de sohasem heverte ki a magány időszakát, és őrültként halt meg Spanyolországban. A történetnek több változatát jegyezték le, valóságalapját is sokan megkérdőjelezik, s úgy vélik, hogy csak egy irodalmi próbálkozásról van szó, mégis Serrano hajótörése akár Robinson történetét is megihlethette.

Csakúgy, mint egy másik pórul járt tengerész, Robert Knox esete. Ő apja Perzsiába tartó hajójához csatlakozott, amely viharba került, és 1659-ben Ceylon (ma Srí Lanka) szigetén sodródott partra. Az ottani uralkodó, II. Radzsaszinghe azonban feszült viszonyban volt az európai hatalmakkal, és felháborodott azon, amikor Knox apja nem adta meg neki a kellő formális tiszteletet. Az uralkodó ezért fogságba vetette a 16 túlélőt. Igaz, ez a rabság inkább csak amolyan távozási tilalomként működött: Knox gazdálkodott, pénzt kölcsönzött, és gyapjúsapkákat készített. Édesapja hamarosan elhunyt, Robert pedig 19 évvel a hajótörést követően megszökött. 1681-ben adta ki az Egy történeti elbeszélés Ceylon szigetéről című művét, amely hatással lehetett a Robinson írójára, már csak azért is, mert Knox és Defoe személyesen is ismerték egymást.