Renoválják a pekingi Tiltott Várost
2004. július 19. 11:32
Az évente 7 millió látogatót vonzó pekingi palota, a kínai császárok egykori központjának restaurálása a 2008-as pekingi olimpiára készül el.
Korábban
Helyreállítják a hunok fővárosát Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem annak természeti környezetét is helyreállítják - beleértve a sivatag erdősítését. Meggyőződésük továbbá, hogy a rejtélyes körülmények között felszívódott hunok utódai a magyarok - állítólag ezt bizonyítják ortodox keleti hitünk sámánisztikus vonásai, papírvagdosó szenvedélyünk, és híres fúvóshangszerünk, a suona. |
Csalás a világ 7 új csodájáról zajló szavazáson Az UNESCO internetes szavazást kezdett arról, hogy a mai kor embere mit tart a világ hét csodájának. Ám a szavazás lezárása előtt másfél évvel csalót kiáltanak. |
Peace & Love a kínai nagy falon A kínai nagy fal védői nem csupán rideg katonák voltak, hanem érző szívű, családos emberek. Legalábbis erről tanúskodnak azok a békét és szeretet jelentő karcolások, amelyeket kínai régészek találtak a falon. |
Tienanmen tér: pekingi helyeslés Tizenöt éve, 1989. június 4-én a pekingi vezetés katonaság bevetésével számolt le a kínai diákok demokrácia-mozgalmával, amelynek színhelye a Tienanmen tér volt. |
A Ming és Qing-dinasztia idején közönséges halandó által nem látogatható palotát a Ming-dinasztiabeli uralkodó, Yongle császár kezdte építtetni 1407-ben. A 14 évig tartó munkálatok eredménye lenyűgöző már a méretével is: 101,2 hektáros területen több mint 9900 faszerkezetű palota, csarnok, pavilon, helyiség található benne.
A császári palotaegyüttes huszonnegyedik, utolsó császári lakóját, az akkor már régen detronizált Pu Jit, akinek életéről Bernardo Bertolucci világsikerű filmet is forgatott, 1924 novemberében kergették ki a palotából. 1925 októberében a palotában berendezték a Tiltott Város Múzeumát. 1949-től kezdődtek a restaurálási, állagmegóvási munkálatok. 1961 óta országos védelem alatt áll. 1987-ben az UNESCO felvette a világörökségi listára.
Az ereszcsatornák fölött kerámiából készült állatfigurák |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.