Kim Ir Szen, az Örökkévaló Vezető
2004. július 8. 11:00
Totális diktatúra
1972-ben új alkotmányt fogadtatott el, amely elnökké nyilvánította, 1980-ban a párt kongresszusa fiát, Kim Dzsong Ilt jelölte ki utódául. Kim hatalma a hadsereg lojalitásán alapult, amelyet részben forradalmi hírneve, részben a hozzá hű káderek biztosítottak.
A nyolcvanas évektől a KNDK egyre súlyosabb gazdasági nehézségekkel volt kénytelen szembenézni. A dzsucse-eszme következetes megvalósítása miatt gyakorlatilag megszűnt a külkereskedelem, Teng Hsziao-ping pragmatikus politikája miatt egyre gyérebben csordogáltak a kínai segélyek, mindezt tetézte a Szovjetunió megszűnése. A gazdaság összeomlott, egyre kiáltóbbá vált az ellentét a virágzó kapitalista Dél és az éhínségtől sújtott, elszigetelt északi kommunista állam között. Az északi belpolitikai propaganda minderről nem vett tudomást, még jobban magasztalta a "Nagy Vezetőt", a legnagyobb koreai géniuszt, aki végül 1994. július 8-án szívroham következtében halt meg, állítólag egy fiával folytatott különösen heves veszekedés után.
Kim Ir Szen rokonságának több tagját is magas posztra emelte. Kétszer nősült, négy fiú és négy leány apja volt. Elsőszülött fia, Kim Dzsong Il, aki 1949-ben elhunyt első feleségétől született 1942-ben Habarovszkban (észak-koreai hivatalos álláspont szerint a koreai hegyekben), apja tisztségeinek örököse lett.
Az észak-Koreai totalitárius államban ma is a kormányzat ellenőriz mindent, tilos szinte minden, így a különvélemény, a vallásgyakorlás és az internet. A rádió és a tévé propaganda-műsorokat ad. Azt, hogy a lapokat és könyveket cenzúrázzák, csak azért nem lehet mondani, mert azokat is állami tisztviselők írják. Az észak-koreai nép számos gesztussal nyilvánítja ki háláját Kim Ir Szen iránt: mauzóleuma mellett magasodik 92 méteres szobra, amely mellett eltörpül a Phenjan másik részén álló 23 méteres szobra; születésnapja és halálának napja nemzeti ünnep, az ország "hivatalos" virága a kimirszeniának nevezett orchidea-hibrid, szobrai előtt mindenkinek - még a minimális számú külföldi turistának is - meg kell hajolnia.
Kim Dzsong Il uralkodása idején nem sok minden változott, illetve egy dolog mégis: ma már fia a Nagy Vezető, Kim Ir Szen jelzője az Örökkévaló Vezető lett.
(MTI Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.