„Vágyom, tehát vagyok” – állította Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja
2021. május 6. 14:14 Múlt-kor
„Amikor már megértettem, mennyire szükségszerűek voltak az összeütközések, érzékenységem nagyon enyhült” – írta a ma 165 éve, 1856. május 6-án született Sigmund Freud, akit a szakma eleinte inkább kiközösített, mint elismert volna. Ugyan a pszichoanalízis bizonyos módszereit tudományos kutatások mára meghaladták, a neurotikus jelenségek, az álmok vagy az elfojtás mechanizmusainak feltárásával, illetve fogalmak – mint a libidó és az Ödipusz-komplexus – megalkotásával neve bevésődött nem csak a tudomány, hanem az emberiség történetébe is.
Korábban
A pszichoanalízis kidolgozásának rögös útjain
A morvaországi Freibergben (ma Příbor, Csehország) született zsidó kereskedőcsaládban. Önéletrajzában származásáról rejtélyesen csak ennyit jegyzett meg: „Szüleim zsidók voltak, én is az maradtam.” A család 1859-ben Lipcsébe, majd a gyapjúkereskedelem hanyatlása miatt új lehetőségek reményében Bécsbe költözött. A gyermek „Sigi” édesanyja kedvenceként a szűkös családi házban is saját szobát kapott.
Már gyermekkorától az emberi viszonylatokra vonatkozó tudásvágy és megfigyelések határozták meg mindennapjait, de a Biblia és Darwin evolúciós elmélete is felkeltette az útkereső fiatalember figyelmét. Kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, de Carl Brühl ismeretterjesztő előadása után meggondolta magát és 1873-ban a bécsi egyetem orvosi karát választotta. 1876 és 1880 között Ernst Brücke élettani laboratóriumában dolgozott, ám Freud még ekkor sem volt mintadiák: tanulmányait csak 1881-ben fejezte be.
1882-tól praktizált a bécsi közkórházban és ekkor már minden figyelmét az agy anatómiai kutatásának és az idegrendszer tanulmányozásának szentelte. Utóbbi területen olyan szakértelemre tett szert, hogy amerikai orvosok is meghallgatták „pidzsin angolul” tartott előadásait. Elismertségét negatívan befolyásolta, hogy a kokain élettani hatásaival foglalkozott, sőt eufórikus hatása miatt ő maga is gyakran alkalmazta mind saját használatra, mind páciensei depressziós tüneteinek kezelésére.
1885-ben lett egyetemi magántanár, majd ösztöndíjjal Párizsba került, ahol Jean-Martin Charcot mellett a „hisztériával” összefüggő vizsgálatokat végzett. 1886-ban visszatért Bécsbe, hogy megossza legújabb tapasztalatait és bizonyítsa, hogy férfiaknál is kimutatható a jelenség, viszont a tudományos körök téziseit nem fogadták el Freud téziseit. Ugyanebben az évben több év várakozás és alkalmi látogatások után feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született. Közülük Anna később édesapja nyomdokaiba lépett.
Eleinte elektroterápiával kísérletezett, később áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse technikáját. Itt értette meg, hogy bizonyos lelki folyamatok a tudat számára láthatatlanok maradnak. A hipnózist elsősorban arra használta, hogy fényt derítsen a hozzá forduló betegek tüneteinek keletkezési körülményeire, önéletírásában azonban azt is kifejezésre juttatta, hogy „a csodatevő híre is nagyon hízelgő volt”. Közös könyve Josef Breuerrel 1895-ben jelent meg, innentől számítják a pszichoanalízis kezdetét.
Kollegájával útjaik szétváltak, mert Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi jellegű vágyak állnak. Persze ezek felfejtése hosszú időt vett igénybe, ahogy ő írta, „sok hazugságot és titkolódzást kellett leküzdenem, de ha ez sikerült, kiderült, hogy az ilyen betegeknél a nemi élet súlyos visszaéléseiről van szó”. A ma már mindennapi kifejezéseket – mint a libidó vagy az Ödipusz-komplexus – is ő vezette be.
A hipnózist felváltotta a szabad asszociációs (ezt Freud következetesen szabad eszmetársításnak nevezte) módszer, így a páciens a kezelés során bármit elmondhatott, ami eszébe jutott. Az elfojtás lassan feloldódott és a páciens tudatosíthatta és felismerhette magában az indulat-áttétel gyerekkorából hozott, berögzült sémáit. Noha Freud módszereit ma már sokan elvetik, a „beszédterápia” még ma is széles körben elterjedt pszichológusok körében.
Vizsgálódásinak ezen szakaszában a figyelme az álmokra és azok megfejtésére irányult. 1900-ban jelent meg az Álomfejtés című munkája, melyben azt taglalja, hogy az álmok elfojtott vágyaink kiteljesedései. Az álmokról olyan – részben elavult – gondolatokat fogalmaz meg, mint hogy a külső és belső ingereket – melyek ébresztéssel fenyegetnének – az „álmok megnyugtatásfélével elhárítják”.
1904-es A mindennapi élet pszichológiája című munkájában azt kérdést járta körül, miként nyilvánul meg a tudattalan az egészséges emberek gondolataiban és cselekedeteiben egyaránt. „Kis elvétéseink és tüneti cselekedeteink” legtöbbször nem véletlenek, nem érvényesek minden esetben a kizárólag tiszta, élettani magyarázatok.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
