A legenda szerint könyves szekrénybe rejtőzve szökött meg fogságából Hugo Grotius
2021. április 10. 08:47 MTI
438 éve, 1583. április 10-én született Hugo Grotius holland jogtudós, filozófus, teológus, diplomata, történész, a modern természetjogi felfogás és az ezen alapuló nemzetközi jog alapjainak lefektetője.
Korábban
Huig de Groot néven született, de a kor szokásainak megfelelően munkássága során nevének latinos formáját használta. Művelt apja humanista nevelésben részesítette, a csodagyermek Grotius tizenegy évesen már a leideni egyetem hallgatója volt. Első könyvét tizenhat évesen írta, 21 évesen pedig már a friss állam, Hollandia hivatalos történetírójának nevezték ki.
A kora teológiai és politikai vitáiba aktívan bekapcsolódó, közéleti tisztségeket is vállaló tudóst 1618-ban letartóztatták és először halálra ítélték, majd életfogytiglan bebörtönözték (azt csak két évvel később tudta meg, hogy összeesküvés és árulás volt ellene a vád). A fogságból kalandos körülmények között, a legenda szerint egy könyves szekrénybe rejtőzve szökött meg, a bútort ma múzeumban mutogatják.
Grotius Párizsba ment, ahol XIII. Lajos életjáradékban részesítette, de ezt Richelieu bíboros 1631-ben megvonta tőle. A tudós ekkor – fittyet hányva a feje fölött lebegő ítéletre – hazatért, de a következő évben – miután vérdíjat is kitűztek rá – ismét menekülnie kellett. Három évig Németországban dolgozott, majd 1635-ben felkérték Svédország párizsi nagykövetének, s ebbéli minőségében egy évtizeden át tárgyalt a harmincéves háborút lezáró béke előkészítéséről.
1644-ben Krisztina svéd királynő felmentette tisztségéből és a stockholmi udvarba hívta tanácsadónak. Grotius útközben a Balti-tengeren hajótörést szenvedett, s csak nehezen tudott Lübeckig elvergődni. Itt viharok késleltették utazását, s végül 1645. augusztus 8-án Rostockban a betegségbe és kimerültségbe belehalt. Utolsó szavai ezek voltak: „Sok mindent megértettem, de ezzel nem értem el semmit”. Az utókor ezt egészen másként látja, a modern jog egyik atyját tiszteljük benne.
Grotius a vallásháborúk korában élt és alkotott. Börtönbe azért került, mert az eleve elrendelés kálvini tana körül zajló – látszólag teológiai, valójában politikai tartalmú – vitákban a kisebbségi, a szabad akaratnak nagyobb teret engedő arminiánus nézetet képviselte. Kiszabadulása után megpróbált az ellentéteket elsimító álláspontot kidolgozni, így műveinek kiindulópontja nem a keresztény dogma igazságtételezése, hanem a természetjog elvont fogalma lett.
Grotius 1605-ben írta De iure praedae (A zsákmány jogáról) című értekezését, hogy igazolja: a hollandok nem kalózkodtak, hanem jogszerűen jártak el, amikor portugál kereskedelmi hajókat raboltak ki. A teljes kézirat csak a 19. században került elő egy antikvárium mélyéről, de az egyik fejezet már 1609-ben külön is napvilágot látott Mare Liberum (A szabad tenger) címmel, ez tartalmazza a nyílt tengeren való szabad hajózás elméletét.
Legterjedelmesebb és legnagyobb hatású munkája az 1625-ben megjelent A háború és béke jogáról (De jure belli ac pacis). Műve a címnél többet takar: a jog és a kormányzat átfogó jogi elemzését nyújtja, meghatározza, mit takar a jog, foglalkozik a politikai közösség eredetével és természetével, a politikai hatalom gyakorlásának kérdésével is. Grotius elhatárolja a természetjogot (ius naturae) az erkölcstől és a pozitív tételes jogtól.
A természetjog minden emberi intézménytől független ideális törvény, „az ész parancsa, mely megmutatja, hogy valamely cselekvésben az ésszerű természettel való összhangja folytán erkölcsi szükségesség rejlik, ennek következtében Isten, a természet teremtője az ilyen cselekvést előírja, míg az összhang hiányából folyó erkölcsi helytelenséget tiltja”.
Az állami és az emberi jog forrását abban a szerződésben látja, amelyet az emberek a bennük meglévő társulási hajlam miatt kötnek, hogy nyugodtan és rendezetten élhessenek együtt. A szerződés megtartása érdekében jött létre az államok belső joga. Ugyanakkor külön jogra van szüksége az emberiséget, a népeket összekapcsoló közösségnek is – ez a népek joga, azaz a nemzetközi jog, amely minden államra és uralkodóra egyformán érvényes. Művében tisztázza az igazságos háború fogalmát is, amely „szükséges rossz”, és ezért szabályozni kell.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap